Nőjogi aktivista

Nőkért.hu

Nydia Lamarque

Buenos Aires-ben született, spanyol anyától, francia apától. Gondos nevelésben részesült, a humán tárgyak vonzották, 12 évesen írta első verseit. Családja támogatásával elvégezte a jogi egyetemet,

Simone de Beauvoir

1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból

Doria Shafik

Az 1940-es évek nőmozgalmának legjelentősebb alakja, tevékenységének köszönhető, hogy az egyiptomi nők kivívták a szavazati jogot. 1940-ben doktorált filozófiából a Sorbonne-on, ezután hazatért. A francia

Ana Figueroa Gajardo

Az Instituto Pedagógico Universidad de Chile hallgatója volt, 1928-ban szerezte meg tanári diplomáját. Középiskolában tanított, majd igazgatói kinevezést kapott. 1947 és 1949 között ő volt

Elsie MacGill

Az első nő volt, aki a torontoi egyetemen 1927-ben elektromérnöki diplomát szerzett, két évvel később a repülőmérnöki diploma is a kezében volt. A Fairchild Aircraft

Irene Silva de Santolalla

Az első nő, akit a perui szenátusba beválasztottak. Tevékeny nőjogi aktivista, komoly része volt abban, hogy 1955-ben Peruban a nők végre kiharcolták választójogukat. 1956-ban megkapta

Bodil Begtrup

Dánia első női nagykövete a koppenhágai egyetemen politikatudományból diplomázott 1929-ben. Egyetemista korában lett tagja a Dansk Kvinders Nationalrad-nak (Dán nemzeti nőszövetség), 1931-ben ő volt az

Alva Myrdal

1982-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki addigi tevékenységéért. Uppsalaban született, 1924-ben diplomázott és tanítani kezdett. Később az ENSZ szociális és jóléti bizottságában dolgozott, 1951-ben az UNESCO társadalomtudományi

Vera Poska-Grünthal

Tartuban volt egyetemi hallgató, az első világháború és négy gyermeke nevelése miatt majdnem tíz évig tartott, amíg lediplomázott. Tallinban kezdett ügyvédként dolgozni, különösen a nőket

Willemien Hendrika Posthumus van der Goot

A dél-afrikai Pretoriában született, Svájcban tanult, ő az első holland nő, aki közgazdász doktorátust szerzett. A feminista eszmékkel Aletta Jacobs ismertette meg. Az Atria Institute