Nőjogi aktivista

Susan B. Anthony

1820. február 15-én született Susan Brownell Anthony, szigorú erkölcsű nyolcgyermekes kvéker családba. A kvékerek vallják, hogy az istennel való kapcsolathoz elég a minden emberben megtalálható

Gerda Meyerson

Jómódú családba született 1866-ban. Stockholmban az Åhlinska skolanban tanult. Korán kezdett érdeklődni a szociális problémák iránt, különösen a munkásnők helyzete foglalkoztatta, fontosnak tartotta élet- és munkakörülményeik

Ladányi Szeréna (Buchinger Manóné)

A szociáldemokrata nőmozgalom egyik megalapítója és vezetője már egyetemi évei alatt részt vett a munkásmozgalomban. Az Országos Nőszervező Bizottság alapító tagja, többször megválasztották a Budapesti

Bobula Ida

Felvidéki származású, hazafias érzelmű családban született. Apja ifj. Bubula János építész. Költőnek készült, 1920-ban verseskötete jelent meg. A Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, kezdeményezte a Magyar Egyetemi és

Betty Friedan

Betty Naomi Goldstein az Illinois állambeli Peoriában született 1921. február negyedikén. Apjának kis ékszerboltja volt, anyja a helyi újság női rovatát szerkesztette házasságkötéséig. Anyai nagyapja

Františka Plamínková

Egy monarchia korabeli feminista, aki benső meggyőződése miatt még a szerelemről is lemondott – politikus, újságíró, a cseh és a nemzetközi nőmozgalom szervezője és oszlopos

Felisa Rincón de Gautier (Dona Fela)

Dona Fela, ahogyan a legtöbben ismerték, 1897. január 9-én született nyolcgyermekes ügyvéd lányaként. 15 éves korában ott kellett hagynia az iskolát, hogy testvéreit gondozza. Fiatalon

Elise Ottesen-Jensen

Norvégiában született 1886. január 2-án, férjhezmenetele után Svédországban élt. A Sveriges Arbetares Centralorganisation (Svéd munkások központi szervezete) anarchista egyesületének tagja. Fontos feladatnak tartotta, hogy a

Dapsy Gizella Nil

Losoncon született, Szeghalmon nőtt fel, nyelveket, zenét tanult. Az Óvónőképző elvégzése után a szeghalmi óvódában helyezkedett el. Elbeszéléseket, verseket publikált a helyi lapban, első kötete

Sophia Goudstikker

1865-ben született. Barátnőjével, Anita Augspurggal közös fotószalont nyitott, a korabeli Németországban ez volt az első, nők által vezetett komoly vállalkozás.  Münchenben  az Elvira szalon a