Művész

Maria Czaplicka

Elszegényedett nemesi családból származott. Az illegális Uniwersytet Latający hallgatója volt, titkárnőként, társalkodónőként keresett pénzt. Fiatalon publikálta első verseit és egy gyerekeknek szóló regényt. 1910-ben az

Márkus Ottilia (Kémeri Sándor)

Münchenben volt festőnövendék, majd házasságot kötött Kozmutza Kornéllal, akivel beutazták a Távol-keletet. Az Indiában, Kínában, Japánban tapasztaltakról az Új Idők „Séták a nagyvilágban” rovatában számolt be, Kémeri

Szabóné Nogáll Janka

Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi

Jenny Lind

A dán meseíró, Hans Christian Andersen (1805-75) életéről készült filmben – melynek a 2. részét tegnap éjjel adta le az m2 – reménytelen szerelme, a

Unger Karolina

Bécsben (egyes források szerint Székesfehérvárott) született, Olaszországban tanult énekelni. Első fellépése Bécsben volt 1821-ben, Dorabellát énekelte a Cosi fan tutte-ban, a szerepre Franz Schubert készítette fel.

Alma Karlin

Celjében született, anyja tanár, apja magasrangú katonatiszt volt. Gondos nevelést kapott, különös tehetsége volt a nyelvtanuláshoz. A német és szlovén mellett jártas volt az angol,

Jeanne Immink

Az úttörő nők egyike, aki az addig kizárólag férfiak által űzött sportban elismerést és dicsőséget szerzett. Ő találta fel a napjainkban is használt hegymászó hámot.

Mahalia Jackson

A Gospel királynője New Orleansban született, gyerekkorától énekelt a baptista templom kórusában. 16 éves korában Chicagoba költözött, a Greater Salem Baptist Church tagja lett és ott énekelt

Ida Pfeiffer

Az előkelő bécsi asszony, Ida Pfeiffer (1797–1858), mikor két fia családot alapított, úgy döntött, saját életét éli és utazni kezdett. Első útja a szentföldre, Egyiptomba és

Annie Leibovitz

A Connecticut állambeli Waterbury-ben született, anyja táncpedagógus. Katonatiszt apja kiküldetései miatt a család sokat költözött, a kislány a Fülöp-szigeteken készítette élete első fotóit a katonai