Művész

Betti Alver

Tartuban született, munkáscsalád lánya. Az övé volt az első generáció, mely anyanyelvén tanulhatott az iskolában. Szülővárosa egyetemén tanult, már diákkorában kezdett publikálni, később az Arbujad nevű

Ruby Claudia Davy

Zenetanár édesanyja tanította zongorázni, 9 éves volt, amikor első kantátáját komponálta. Adelaideben járt egyetemre, 1907-ben diplomázott. 1912-től helyettesítő tanárként zeneelméletet tanított ugyanazon az egyetemen. 1918-ban

Kovács Margit

Győrben született. A budapesti rajziskolában végzett 1924-ben, utána Bécsben kerámiázást, majd Münchenben szobrászatot és kerámiázást tanult. A harmincas évek elején Koppenhágában és Sevres-ben járt tanulmányúton.

Carmen Amaya

A XX. század legjelentősebb flamenco táncosa, a „cigányok királynője” Barcelonában született. Apja utcai zenész volt, az ő gitárkíséretére táncolt a kislány már négyéves korában. Soha

Sulyok Mária

Királyhidán (Ausztria) született, apja osztrák katonatiszt volt, az egyik legszebben beszélő színésznőnk német nyelven nőtt fel. 1925-29 között a budapesti Színiakadémia növendéke volt, végzés után

Basilides Mária

Jolsván született, ahol apja volt a polgármester, művészi tehetségét zeneművészeti főiskolát végzett anyjától örökölte. 1905 és 1911 között a budapesti Zeneakadémiára járt, Sík József volt

Eileen Collins

Az első nő, aki űrsikló pilótája és később parancsnoka is volt. Elmirában született, a Syracuse egyetemen matematikát és közgazdaságtant tanult, 1978-ban diplomázott. Ugyanabban az évben

Natalia Makarova

Leningrádban született, 12 éves korában vették fel a helyi nagymúltú balettintézetbe, ahol 1959-ben végzett. A Kirov Balett táncosa lett, brilliáns technikája és karakterformáló tehetsége hamar az elsők

Ethel Hobday

Ethel Sharpe Dublinban született, először a Royal Irish Academy of Music tanulója volt, majd Londonba ment, ahol a Royal College of Music hallgatója lett. Első koncertjét 1891-ben a londoni

Dragojla Jarnević

Karlovácon (Károlyváros) született, tanítói oklevele megszerzése után magántanárként dolgozott. Részt vett a horvát nemzeti megújulásért küzdő illír mozgalomban, azon belül a női jogok elismeréséért kampányolt.