Szőllősy Nina
Színészcsaládba született, apja, Szőllősy Mihály vándorszínész társulatával járta az országot, öt évesen már szavalt a színpadon. Egy ideig Latabár Endre társulatának tagja volt, különösen népszínművekben
Színészcsaládba született, apja, Szőllősy Mihály vándorszínész társulatával járta az országot, öt évesen már szavalt a színpadon. Egy ideig Latabár Endre társulatának tagja volt, különösen népszínművekben
A művésznő Diane Nemerov néven született 1923. március 14-én, New Yorkban. 14 évesen megismerte a nála 5 évvel idősebb Allan Arbust, akivel négy évvel később
Az első lengyel múzeum, a Muzeum Czartoryskich létrehozója arisztokrata családból származott. Széleskorű műveltséggel rendelkezett, érdekelte az irodalom, képzőművészet, filozófia, természettudományok és a politika is. 1772-ben
Kruševac-on született, jómódú, hagyományos ortodox családba. Gyerekkorában kezdett érdeklődni a nyelvek iránt, megtanult franciául, angolul, oroszul, olaszul, görögül és törökül. A nyelvek mellett íráskészsége is
Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt
Kolozsvárott született, elszegényedett tizenegy gyermekes nemesi család lánya. Olajgyáros nagybátyjának hála, gondos nevelést kapott. Könyvmolysága megijesztette szüleit, akik megpróbálták az olvasástól eltiltani, de ebbe belebetegedett. Így
Valószínűleg ő az első, aki fényképekkel illusztrált könyvet publikált, és talán az első nő, aki fényképet készített. Apja nevelte, aki ismert tudós, a Royal Society
A harmadik orosz női űrhajós és az első nő, aki több hónapot töltött az űrben. Moszkvában végezte el az egyetemet, 1980-tól a rakétákat, űrhajókat gyártó
A világ első női űrhajósát többszáz közül választották ki. A követelmények a következők voltak: 30 évesnél fiatalabb, 170 centinél alacsonyabb, 70 kilónál nem több, fitt,
Liverpoolban született, a helyi leánynevelőbe járt. Tanulmányait Berlinben folytatta, ahol németül, görögül és héberül tanult. 1843-ban tért haza, még abban az évben megjelent első kötete,