Művész

Németh Mária

A budapesti Zeneakadémián, majd Nápolyban tanult. Első fellépése a Városi Színházban volt, 1923-tól a budapesti Operaház tagja, majd 1924-ben bécsi Staatsoperhez szerződött. Hihetetlen nagyterjedelmű, tiszta

Senger Mária (Rozsnyai Sándorné)

Senger Mária (Mici) színiiskolai növendék korában kezdett játszani az Újpesti Színházban. Összeházasodott Rozsnyai Sándor karmesterrel, létrehozták az Arizona Trupp társulatot amivel külföldön turnéztak. 1932-ben a Nagymező utcában

Guiomar Novaës

Hétéves korában kezdett zenét tanulni, rendkívüli tehetségére hamar felfigyeltek és a brazil kormány 13 évesen ösztöndíjjal Európába küldte tanulni. A párizsi Conservatoire-ba felvételizett, 388 jelölt

Csapody Vera

1913-ban az első nők között volt, akik a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán diplomát szereztek. Az egyetem elvégzése után a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnázium

Lizzy Ansingh

Az  Amsterdamse Joffers néven ismert posztimpresszionista festőnők csoportjához tartozott – csak úgy, mint Coba Surie. Nagyapja, anyja, nagynénje szintén festő volt, Lizzyt az utóbbi, Therese Schwartze

Annie Dorrington

Annie Whistler Angliában született, 1890-ben apja halála után anyjával és testvéreivel kivándoroltak Ausztráliába. 1892-ben házasságot kötött Charles Dorringtonnal és Perthbe költöztek. Annie festeni kezdett, vízfestményein

Matilde Serao

Görög anyától, olasz apától született. Nápolyban nőtt fel, első elbeszéléseiben tanítőnői tapasztalatairól írt. A nápolyi életről, emberekről megjelent cikkei hihetetlenül népszerűek voltak. Férjével több újságot

Wohl Stefánia

Pesten született, apja sebész, anyja, Löwy Mária Dorottya, kiváló műveltségű nő volt, akinek baráti körébe tartozott többek közt Brunszvik Teréz és Teleki Blanka. Stefánia több európai

Isabel Burton

Anglia legelőkelőbb katolikus családjából származott. A krími háború alatt csatlakozni akart a Florence Nightingale vezette ápolónő-csapathoz, de visszautasították. Így megalapította a Stella Klubot, amely a katonák

Arlene Blum

A világ 1978-ban ismerte meg a nevét, amikor vezetésével egy kizárólag nőkből álló expedíció megmászta az Annapurnát, amelyet az egyik legnehezebb és legveszélyesebb csúcsnak tartanak.