Gerster Etelka
A tanítóképző elvégzése után Bécsben tanult énekelni, ahol 1876-ban egy növendékhangversenyen meghallotta őt Verdi, és meghívta Velencébe a La Fenice színházhoz. A következő évben Londonban debütált, ahol
A tanítóképző elvégzése után Bécsben tanult énekelni, ahol 1876-ban egy növendékhangversenyen meghallotta őt Verdi, és meghívta Velencébe a La Fenice színházhoz. A következő évben Londonban debütált, ahol
Ann Mary Severn Rómában született, ahol festőművész apja élt akkor családjával. Kezdetben apjától tanult rajzolni, majd Angliába való hazatérésük után George Richmond, majd Párizsban Ary
A XIX. század egyik legjelentősebb balerinája hétéves korában lett a milánói La Scala Academy tanulója. Tízévesen már eltáncolt kisebb szerepeket, néhány évvel később volt első
48 éves volt Julia, amikor lányától ajándékba kapott egy fényképezőgépet, és az ajándék a fényképészet történetének fontos – az angolok szerint talán a legfontosabb –
Bécsben született 1810. június 23-án. Apja Joseph Haydn komornyikja és másoló írnoka volt, aki két legfiatalabb lányát, Fannyt és Theresát balettmesterekhez küldte tanulni. A tehetséges
Anna Laetitia Aikin Barbauld (1743-1825) az angol romantika jelentős költője, esszéista, ezen kívül gótikus történeteket, illetve meséket is írt. Férjével a Palgrave Academy nevű fiúiskolát igazgatta,
New Yorkban született 1864-ben, művészként megfordítva használta vezetéknevét (Harkness). Anyja tanította zongorázni és hegedülni, korán kiderült, milyen tehetséges. 9 éves volt, amikor Európába utaztak, hogy
1930-ban lett az Állami Operaház tagja, ahol 28 éven át sikert sikerre halmozott. 1950-ben Kiváló művész címmel, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1955-től a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Frida Kahlo kétségtelenül az egyik legismertebb és legelismertebb női képzőművész. Bár az 1900-as évek első felében születtek festményei, azok még 2010-ben is aktuálisak és rendkívül
Londonban született, a Malvern School elvégzése után rövid ideig tanítónő volt, majd egy utazó színházhoz csatlakozott. Tehetségesnek bizonyult, a Fanny’s First Play című darabban nyújtott