Török Sophie (Tanner Ilona)
1895. dec. 10-én születik Budapesten, Józsefvárosban, a Kálvária tér 18. alatt, szerény körülmények közé. Szüleivel németül beszél, csak az iskolában tanul meg magyarul. Lázadó, extravagáns
1895. dec. 10-én születik Budapesten, Józsefvárosban, a Kálvária tér 18. alatt, szerény körülmények közé. Szüleivel németül beszél, csak az iskolában tanul meg magyarul. Lázadó, extravagáns
Jómódú család lánya, a St. Monica’s School elvégzése után Oxfordban a Somerville College hallgatója lett. Az első világháború alatt önkéntes ápolónő volt. Vőlegénye, testvére és
Apja teológiatanár, anyja tehetséges gyerekeit neveli: Sándorból református pap lesz, Máriából író, Károlyból orvosegyetemi professzor. Amál magántanulóként elvégzi a Tanítóképzőt Kolozsváron, majd európai tanulmányútra megy,
Kilencévesen költözött családjával a nebraskai Red Cloudba. A University of Nebraska hallgatója volt, már egyetemi évei alatt jelentek megcikkei, elbeszélései. Diplomájának megszerzése után dolgozott a
Új, néha vad hangulatú versei gyakran megbotránkoztatták olvasóit. Marx műveit tanulmányozta, csatlakozott a szocialista párthoz, majd szakított velük és 1915-ben néhány társával megalapították a Revolutionair
Az Académie Colarossi-n tanult, a kevés főiskolák egyikén, ahol nőket is fogadtak. Alfred Boucher tanítványa volt, aki később Olaszországba költözött, és tanítványait Rodinre hagyta. Rodint
1861. december 28-án született Padovában. Krecsányi Ignác fedezte fel 16 éves korában. 1886-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1918-ban örökös tagja lett. A korszak egyik legszélesebb skálájú
A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait.
A gribskovi erdészházban élt szüleivel. 40 éves volt, amikor anyja meghalt, és az addig engedelmes gyermekként élő nő elkezdhette önálló életét. Koppenhágába költözött és régi
Apja tekintélyes ügyvéd, szenátor, két lánya és fia igényes nevelésben részesült. Emily elvégezte az Amherst Academy-t és a Mount Holyoke Female Seminary-t, majd hazatért a szülői