Fredrika Bremer
„… Nézd, Alma, ez a felháborító igazságtalanság velünk, nőkkel szemben, nemcsak apánké, de valamennyi férfié, akik hazánk igazságtalan törvényeit hozzák… Vagyont örököltünk anyánktól, de egy
„… Nézd, Alma, ez a felháborító igazságtalanság velünk, nőkkel szemben, nemcsak apánké, de valamennyi férfié, akik hazánk igazságtalan törvényeit hozzák… Vagyont örököltünk anyánktól, de egy
Jómódú kereskedőcsaládból származott, ahol a tanulást, műveltséget is fontosnak tartották. Első férje, Ulrik Aamodt lányuk születése után néhány évvel meghalt. Második férjével, Wilhelm Dunkerrel néhány
Korának híres költője, Giulio Strozzi házasságon kívül született lánya. Zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, apja támogatta és a legjobb tanárokat fogadta mellé. 16 évesen már
„Az írást a hallgatásból és az elhallgatásból tanultam meg.” Október 8-án 13 órakor kihirdették Stockholmban a 2009-es Irodalmi Nobel-díj nyertesét. Herta Müller német prózaíró, esszéista
Már 17 éves korában, 14 km-es magasságból, azaz a sztratoszférából végzett ejtőernyős ugrást. 18 éves korában felvették a legjobb repülőmérnöki iskolának számító moszkvai repülési főiskolára.
Sydneyben született, anyja hegedűművész volt. Tehetsége korán megmutatkozott, szívesen rajzolgatott. Különc, visszahúzódó gyermek volt, és gyűlölt iskolába járni. 14 évesen elköltözött otthonról, és gyári munkával
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora- és zenetudományi szakán végezett. 1958-tól 1987-ig az Országos Filharmónia Műsorfüzetének, 1969 és 1984 között a Hungarian Music News-nak a
Kékesen született, Kolozsváron érettségizett a De Gerando Antonina Felső Leányiskolában. Ács Ferenc festőiskolájában tanult, utána Nagybányán Thorma János és Krizsán János voltak a mesterei. A nagybányai
Budapesten született, anyja Füredi Eszter operaénekes, apja Guthi Soma ügyvéd és író volt. Alapos nevelést kapott, éneket és nyelveket tanult, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul
A műveit Mári névvel aláíró művész Hódmezővásárhelyen született. 1904-ben Tornyai János cselédje, majd modellje lett. Ő is festeni kezdett, témája legtöbbször az alföldi élet, táj