Művész

Charlotte Brontë

Haworth-ban nőtt fel, három nővérével együtt a Clergy Daughters’ School intézetben tanult. A rideg bánásmódba és az elégtelen ellátásba belebetegedtek, és bár kivették őket az

Flora Tristan

Perui apa és francia anya gyermekeként Spanyolországban született. A szülők házasságát nem ismerték el az országban, így a lány törvénytelen gyermeknek számított. Apja halála után

Élisabeth Vigée Le Brun

Korának egyik legsikeresebb festőjét apja – aki híres portréfestő volt – tanította.  Ő is főleg portrékat készített,  húszévesen már ismert volt a neve. Az igazi

Elspeth Beard

Fiatal lányként rajongott a motorokért, 16 éves korában kapta első gépét. Diákkorában először hazájában, majd Európában tett kisebb-nagyobb utakat. 1982-ben, diplomájának kézhezvétele után indult világkörüli

Maria Sibylla Merian

A világhírű rézkarcművész és könyvkiadó Matthäus Merian lánya gyerekkorától érdeklődött a virágok, lepkék iránt, megfigyelte és – a barokk túldíszítettségétől mentesen – aprólékos pontossággal lefestette

Kisfaludy Atala

Kötcsén született, régi nemesi család művelt, az irodalom és a művészetek iránt érdeklődő, több nyeven beszélő lánya. 1852-ben házasságot kötött Szalay Károly ügyvéddel, Kaposváron telepedtek

Némethy Ella

Budapesten kezdte tanulmányait, majd Milánóban Ettore Paizza tanítványa volt. A budapesti Operaházban 1919-ben volt az első fellépése a Sámson és Delilában. Az elkövetkező években vezető

Delphine Seyrig

A színésznő Bejrútban született 1932-ben, Párizsban tanult, később többek közt New Yorkban is élt. Franciául, angolul és németül is kiválóan beszélt, emiatt a lehető legváltozatosabb szerepeket kapta. Egyik

Laborfalvi Róza

Laborfalvi Benke Judit, színpadi nevén Laborfalvi Róza színész családba született. Apja Benke József, aki Bécsben próbálta ki magát, de nem kapott elég megbecsülést; anyja Rácz

Sophia Elisabet Brenner

1659-ben született. Az első jelentős svéd írónő, 1693-ban megjelent, a női nem indokolt védelméről szóló írása miatt pedig az első svéd feministaként tartják számon. Kora