Médiaszemélyiség

Márkus Ottilia (Kémeri Sándor)

Münchenben volt festőnövendék, majd házasságot kötött Kozmutza Kornéllal, akivel beutazták a Távol-keletet. Az Indiában, Kínában, Japánban tapasztaltakról az Új Idők „Séták a nagyvilágban” rovatában számolt be, Kémeri

Szabóné Nogáll Janka

Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi

Eugénie Niboyet

Eugenie Mouchon  az első francia feminista lap, a La Voix des Femmes (A nők hangja) egyik alapítója (Desirée Gay mellett). Irodalmat, tudományokat, művészeteket fontosnak tartó családja Svájcból

Nőkért.hu

Aranyossi Magda

Budapesten született, a Kertészképző elvégzése után az intézmény zuglói iskolájában tanított. 1917-ben belépett a Galilei-körbe, részt vett a munkásmozgalomban, a Tanácskoztársaság idején a pedagógusok szakszervezetében tevékenykedett.

Fredrika Runeberg

Jakobstadban született, apja halála után nagybátyja, Jacob Tengström érsek lett a gyámja, akitől igen gondos nevelést kapott, nyelveket tanult. 1831-ben feleségül ment az akkor már