Helen Gregory MacGill
Torontoban a Trinity College egyetlen női hallgatója volt, 1889-ben diplomázott. A Cosmopolitan című lap munkatársaként beutazta egész Kanadát. Családjával Vancouverben telepedtek le, 1917-ben az első
Torontoban a Trinity College egyetlen női hallgatója volt, 1889-ben diplomázott. A Cosmopolitan című lap munkatársaként beutazta egész Kanadát. Családjával Vancouverben telepedtek le, 1917-ben az első
Iris von Roten 1917-ben arisztokrata családba született, feminista szellemű női felmenőkkel. 1941-ben jogi doktorátust szerzett és ügyvédként kezdett dolgozni. A bevett szokásokkal ellentétben házassága és
Latin-Amerika első női nagykövete Macaracasban született, 1919-ben Svájcban szerzett tanári diplomát. Házassága és négy gyereke születése után Panamában ő volt a második nő, aki 1935-ben
Nagyapja ismert tudós volt, a kislány 12 éves korában már beszélt latinul és görögül, fizikai, matematikai és filozófiai könyveket olvasott és joghallgató bátyja egyetemi tankönyveit
Az első panamai és az első latin-amerikai nő, aki jogi doktorátust szerzett. 1918-ban elvégezte a tanárképzőt, a következő évben kezdte jogi tanulmányait az Escuela Nacional
Humiston 1869-ben született egy tehetős New York-i családba. Sokáig tanárként dolgozott egy fiúiskolában, majd beiratkozott a New York-i Egyetem jogi karára. Pár éven belül letette az