Jogtudós

Cindy Nicholas

Első világrekordját 1974-ben érte el, amikor 15 óra 10 perc alatt átúszta az Ontario tavat. 1977-ben ő volt az első és a legfiatalabb nő, aki

Carla del Ponte

Olasz anyanyelvén kívül németül, franciául és angolul beszél, Svájcban és Angliában tanult jogot. 1981-ben a luganoi körzet ügyésze volt, pénzmosással, kémkedéssel, terrorizmussal,  drogkereskedelemmel, fegyvercsempészettel kapcsolatos

Marian Wright Edelman

A Yale egyetem jogi karán végzett és Mississippi államban kezdte pályáját, ő volt az első afro-amerikai nő, akit befogadtak az állam ügyvédi kamarájába. 1970-ben alapította

Elisabeth Blunschy-Steiner

Svájcban 1971-ben kaptak a nők szavazati jogot, ugyanebben az évben választották be a Nemzeti Tanácsba a családjogra szakosodott, a nők egyenlőségéért küzdő ügyvédet. 1977-ben ő lett

Marie Boehlen

Az első, fiatalkorúakkal hivatásosan foglalkozó jogász volt Svájcban. Egy farmon született, tanítóképzőt végzett, majd, családja ellenkezése dacára, jogot tanult Bernben. Az egyetemen került kapcsolatba a

Nőkért.hu

Nydia Lamarque

Buenos Aires-ben született, spanyol anyától, francia apától. Gondos nevelésben részesült, a humán tárgyak vonzották, 12 évesen írta első verseit. Családja támogatásával elvégezte a jogi egyetemet,

Vera Poska-Grünthal

Tartuban volt egyetemi hallgató, az első világháború és négy gyermeke nevelése miatt majdnem tíz évig tartott, amíg lediplomázott. Tallinban kezdett ügyvédként dolgozni, különösen a nőket

Crystal Eastman

1907-ben a New York University-n szerzett jogi diplomát. Foglalkozott munkajogi- és születésszabályozási tanácsadással, harcolt a nők gazdasági egyenlőségéért. A radikális Liberator című újság szerkesztője, 1919-ben

Anna Teresa Brennan

Sokgyerekes katolikus családból származott, ahol fiúk-lányok részére egyaránt komolyan vették a tanulást. A St. Andrew’s College elvégzése után 1904-ben orvostanhallgató lett Melbournben, de két év

Emily Murphy

A nőjogi aktivista csoport, a Famous Five (híres ötös) egyik tagja (a többiek: Henrietta Muir Edwards, Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlby). Az első békebíró