Jelena Dimitrijević
Kruševac-on született, jómódú, hagyományos ortodox családba. Gyerekkorában kezdett érdeklődni a nyelvek iránt, megtanult franciául, angolul, oroszul, olaszul, görögül és törökül. A nyelvek mellett íráskészsége is
Kruševac-on született, jómódú, hagyományos ortodox családba. Gyerekkorában kezdett érdeklődni a nyelvek iránt, megtanult franciául, angolul, oroszul, olaszul, görögül és törökül. A nyelvek mellett íráskészsége is
Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt
A kortárs arab irodalom prominens személyisége tradicionális muszlim családban nevelkedett. Középiskolái elvégzése után Egyiptomban a kairói American College for Girls hallgatója volt, 1966-ban végzett. Hazatérése után az An-Nahar című
Springsben, a Johannesburghoz közeli kis bányavárosban született. Gyerekkorában kezdett írni, 15 éves volt, amikor első elbeszélése megjelent. Műveiben gyakran foglalkozott az apartheid problémájával. Szépirodalmi munkái
A Gyermekvédő Liga intézetében tanult 16 éves koráig, utána gyári munkásként dolgozott. Később vőlegénye után kivándorolt Brazíliába, ahol összeházasodtak. Orvos férje mellett dolgozott műtősnőként, első
Írásainak témája legtöbbször a társadalmi igazságtalanság és a modern kor politikai eseményei. A kölni és heidelbergi egyetemen filológiát, történelmet és művészettörténetet hallgatott, 1924-ben doktorált. 1925-ben
A Prince Edward-szigeten született, ez a helyszín sok írásában megjelenik. Édesanyja korán meghalt, nagyszülei nevelték. A Prince of Wales Főiskolán tanult, majd Bidefordban lett tanítónő,
Anyja a naplóíró Kölcsey Antónia, apja a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka volt, széleskörű nevelést kapott, irodalmat, nyelveket, zenét tanult. 1879-ben egyik tanárával, a zeneszerző, zongoraművész
Az első angol nyelvű, fiatal lányoknak szóló regény írója East Stour-ban (Dorset) született. Anyja korai halála után egy leánynevelő intézetben nevelkedett, majd bátyja, az író
Budapesten született, Sárváron nevelkedett nagyanyjánál. Első versét tizenhárom évesen írta, kamaszkorában a polgári iskolában két színdarabját is bemutatták. Kőszegen érettségizett, rossz anyagi helyzete miatt egyetemi