Festőművész

Mary Sargant Florence

Londonban született, Párizsban tanult festeni, a New English Art Club tagja volt. Portréi és tájképei mellett látványos freskóival vált ismertté. A szüfrazsettek elkötelezett támogatójaként plakátokat

Maria Lassnig

1941-ben felvették a bécsi képzőművészeti akadémiára, de néhány év után eltanácsolták, attól tartva, merész, öntörvényű látásmódjával „elrontja” a társait. Néhány évig Párizsban, majd New Yorkban

Anna Klumpke

San Franciscoban született hétgyerekes családban, német apját az aranyláz hozta Kaliforniába. Az 1870-es évek elején anyja négy nővérével együtt Svájcba vitte, hogy ott folytassák tanulmányaikat. A

Adélaïde Labille-Guiard

A nyolcgyerekes párizsi rőfös legkisebb lánya tehetségével, ambíciójával korának neves művésze lett. Jól sikerült portréi egyre több megrendelőt vonzottak, és a Francia Királyi Akadémia beválasztotta

Forgács Hann Erzsébet

Budapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től  Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere. 1927-ben Párizsba ment, ahol az Académie des Beaux-Arts tanulója volt,

Élisabeth Vigée Le Brun

Korának egyik legsikeresebb festőjét apja – aki híres portréfestő volt – tanította.  Ő is főleg portrékat készített,  húszévesen már ismert volt a neve. Az igazi

Vali Myers

Sydneyben született, anyja hegedűművész volt. Tehetsége korán megmutatkozott, szívesen rajzolgatott. Különc, visszahúzódó gyermek volt, és gyűlölt iskolába járni. 14 évesen elköltözött otthonról, és gyári munkával

Karácsony Emmy

Kékesen született, Kolozsváron érettségizett a De Gerando Antonina Felső Leányiskolában. Ács Ferenc festőiskolájában tanult, utána Nagybányán Thorma János és Krizsán János voltak a mesterei. A nagybányai

Kovács Mári

A műveit Mári névvel aláíró művész Hódmezővásárhelyen született. 1904-ben Tornyai János cselédje, majd modellje  lett. Ő is festeni kezdett, témája legtöbbször az alföldi élet, táj

Nőkért.hu

Rosia Ney

Isaszegen született, művészi tanulmányait Budapesten végezte. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált. Munkácson feleségül ment Illés Bélához. A házasság rövid ideig tartott, másodszorra Párizsban Ney László