Clara González de Behringer
Az első panamai és az első latin-amerikai nő, aki jogi doktorátust szerzett. 1918-ban elvégezte a tanárképzőt, a következő évben kezdte jogi tanulmányait az Escuela Nacional
Az első panamai és az első latin-amerikai nő, aki jogi doktorátust szerzett. 1918-ban elvégezte a tanárképzőt, a következő évben kezdte jogi tanulmányait az Escuela Nacional
Budapesten született, a Kertészképző elvégzése után az intézmény zuglói iskolájában tanított. 1917-ben belépett a Galilei-körbe, részt vett a munkásmozgalomban, a Tanácskoztársaság idején a pedagógusok szakszervezetében tevékenykedett.
Libby a török bugyogó felett viselt rövid szoknya viseletének tervezője és első viselője. Jómódú és felvilágosult családba született, otthonukban egyaránt megfordultak menekülő rabszolgák, művészek, politikusok.
Frances Wright Skóciában született, gazdag, szabadszellemű családba. Rokonai nevelték fel, szülei, akik után komoly vagyont örökölt, korán meghaltak. Művelt, a társadalmi kérdések iránt érdeklődő ember
Rochdale-ben született, jómódú kvéker családba, ahol a lányok oktatását is fontosnak tartották. A szülők egyenrangú félnek tekintették egymást, anyjuk rendszeresen vitaklubot szervezett gyerekeinek. Priscilla nővéreivel
A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében
A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy
„Nem fogok letérni a saját utamról csak azért, mert azok, akik jobbnak hiszik magukat nálam, ezt akarják.” „Amíg mások imádkoztak a változásért, én tettem
Velencében született, apja elismert tudós, aki gyerekkorában magával vitte Párizsba. 1380-ban egy királyi jegyző felesége lett. 1390-ben megözvegyült, és egyedül kellett eltartania három gyerekét. Ekkor
Antwerpenben született polgári családból, szülei halála után ő nevelte fiatalabb testvéreit. A brüsszeli egyetemen filozófiát, a svájci Friborgban szociológiát hallgatott. 1908-tól a munkásnők helyzetének a