Aktivista

Helen Suzman

Germistonban született litvániai emigráns családba, 1937-től a a johannesburgi egyetem hallgatója volt. Moses Suzman orvossal kötött házassága után néhány év kihagyással folytatta tanulmányait, 1940-ben közgazdaságtanból

Pierra Vejjabul

Párizsban végezte el az egyetemet, hazatérte után a thai egészségügyi minisztériumban dolgozott. Komoly harcot indított a prostitúció és gyerekkereskedelem ellen, többek között megalapította a Pierra

Katona Clementin

Anyja a naplóíró Kölcsey Antónia, apja a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka volt, széleskörű nevelést kapott, irodalmat, nyelveket, zenét tanult. 1879-ben egyik tanárával, a zeneszerző, zongoraművész

Dorothea Leporin (Erxleben)

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a

Csiu Csin

Zhejiangban született, jómódú családba – 1875-ben, amikor még a lánygyerekek lábát elkötötték. Tanult irodalmat és művészeteket, harcművészetet, jól lovagolt. 1894-ben a tradíciók szerint apja férjhez

Paule Mink

Anyja francia arisztokrata, apja emigráns lengyel katonatiszt volt. Otthonában, magántanároktól kapott alapos nevelést. Fiatalon kötött házassága egy lengyel nemessel hamar felbomlott. 1866-ban lett tagja a

Abigail Adams

Abigail Smith 1744. november 11-én született a Massachusettsbeli Weymouthban. Anyja a híres Quincy család sarja, apai felmenői pedig a helyi kongregacionalista egyházközség vezetői voltak. Bár

Jenny Hirsch

Zerbstben született, a helyi lányiskolában tanult, később önképzéssel bővítette ismereteit. Anyja korai halála miatt a család ellátása az ő feladata volt, csak apja halála után,

Billie Jean King

Több, mint húsz évig tartó pályafutása alatt számtalan győzelmet aratott. Egyedül Wimbledonban 20 alkalommal – 6 egyéni, 10 páros, 4 vegyespáros – nyert. A Women’s Liberation támogatója,

Elizabeth Cady Stanton

1815. november 12-én született a New York állambeli Johnstownban a város előkelőségei közé tartozó Margaret és Daniel Cady lánya, Elizabeth. A kislány a Johnstown Academy