Hanna Bieber-Böhm
Jómódú, sokgyerekes földbirtokos család lánya. Anyja halála után ő gondoskodott kisebb testvéreiről, apja második házassága után lehetősége nyílt álma megvalósítására. Berlinbe, majd Tunéziába, Görögországba ment
Jómódú, sokgyerekes földbirtokos család lánya. Anyja halála után ő gondoskodott kisebb testvéreiről, apja második házassága után lehetősége nyílt álma megvalósítására. Berlinbe, majd Tunéziába, Görögországba ment
1850-ben született az oroszországi Volokban. Hivatalnokcsaládból származott, anyanyelvén kívül beszélt angolul, németül, franciául. Fiatalon megismerkedett a szentpétervári szocialista csoportokkal és csatlakozott hozzájuk. 1868-ban Svájcba utazott,
A napjainkban egyik legjelentősebbnek tartott XIX. századi írónőnek Ernst Ahlgren álnév alatt jelent meg több regénye, novellája, színdarabja. Műveiben a korabeli nők életére fókuszált, a
A Famous Five (Híres ötös) egyik tagja (a többiek: Emily Murphy, Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlb).1875-ben nővérével együtt a Working Girls’ Association alapítója, a
Odenseben született, 1877-ben elvégezte a koppenhágai tanárképzőt és ott kezdett tanítani. 1884-ben két társával megalapították a Vældegaard Kvindeskole-t. 1890-ben az első nő volt, aki professzori
A német nőmozgalom ikonikus alakja fiatalon elvesztette szüleit, nevelőnői állást vállalt, hogy tanulni tudjon. 1871-ben Berlinben sikeresen letette tanári vizsgáit. A következő évben belépett a
Hat regényen kívül esszéket, újságcikkeket, könyvkritikákat publikált. Sokat foglalkozott a nők helyzetével, választójoguk kivívásával. A Southern States Woman Suffrage Conference alelnöke, a Tennessee Equal Suffrage
18 évesen ment férjhez, öt gyereket szült. Egy farmon éltek, amelyet gyakran egyedült vezetett, mert a férje elment aranyat ásni. 1883-ban elhagyta férjét és gyerekeivel
Az első holland feministák egyike, a Gipsy, Gitano, E. Prezcier neveket is használta. Egy varrónő és egy bankár házasságon kívüli kapcsolatából született, szegénységben nőtt fel.
A norvég nőmozgalom úttörője, egész életében a nők egyenjogúságáért, szavazati jogáért, tanuláshoz való jogáért dolgozott. 1880-ban Angliában került kapcsolatba a szüfrazsett mozgalommal, hazatérése után több cikket