Gene Stratton Porter
A Limberlost lápvidék növény- és madárvilágáról készített felvételei a Recreation és az Outing folyóiratban jelentek meg. Első regényét is kedvezően fogadták, az igazi sikert azonban
A Limberlost lápvidék növény- és madárvilágáról készített felvételei a Recreation és az Outing folyóiratban jelentek meg. Első regényét is kedvezően fogadták, az igazi sikert azonban
Ápolónőnek tanult, az Edinburgh-i Royal Infirmary-ban dolgozott, melynek 1901-ben a vezetője lett. Több bizottságban és tanácsadó szervezetben vállalt szerepet, szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1920-ban békebírónak választották,
Az első svéd női diplomata Egelsundban született, fiatal korától foglalkoztatta a nők helyzete, különösen szociális és gazdasági kiszolgáltatottságuk. Iskolájában Skuld néven vitaegyletet szervezett, ahol főleg a nőkérdéssel
Gyerekkorában hányatott sorsa volt, a könyvekhez menekült, a könyvtárban az irodalom mellett történelmi, filozófiai munkákat is elolvasott. 1883-tól jelentek meg írásai a Providence Journalban, a Woman’s Journalban
1859. január 18-án született. Az első három kanadai orvosnő egyike. Visszaemlékezéseiben leírja, a férfi hallgatók és tanárok zaklatták, gúnyolták, kiközösítették őket, sztrájkkal fenyegetőztek, ezért a
William Dennis szenátor felesége tíz gyereket nevelt fel. Emellett komoly energiát fordított nőszervezetek létrehozására, elismertetésére. Elnöke volt a halifaxi Victorian Order of Nurses-nek, a Local
Jómódú bécsi kereskedőcsaládba született. Több nyelven beszélt, sokat olvasott, de 16 éves korában ott kellett hagynia az iskolát, csak bátyja járhatott egyetemre. 1888-ban jelentek meg
Pedagóguscsaládból származott, 1879-ben Berlinben szerzett tanítói oklevelet. Ezután Zürichbe ment, ahol – valószínűleg első nőként a világon – német nyelvet és irodalmat, teológiát, valamint filozófiát
Nagykőrösön született, pedagógus családból, Zirzen Janka tanítőképzőjében végezte tanulmányait, megtanult angolul, franciául, németül. Cikkeket írt a nők oktatásáról, társadalmi problémáikról, fordított angol, francia, német lapokból,
Korának egyik jelentős zeneszerzője katonacsaládba született. Apja sokáig ellenezte, hogy lánya zenét tanuljon, végül Ethel mégis elérte, hogy beiratkozhatott a lipcsei konzervatóriumba. Sokat komponált, zongoradarabokat,