Virginia Woolf

Regényeinek ​jó ismerõi is meglepõdhetnek Virginia Woolf Három adomány címû kései (1938), de talán legnagyobb ívû és legtágabb perspektívájú esszéjének témaválasztásán, melynek kiinduló kérdését akár ma is feltehetjük: miképp lehet megakadályozni a háborút? Woolfot azonban mindig is foglalkoztatta a háború: regényeiben búvópatakként van jelen ez a motívum, a Három adomány-ban viszont e köré rendezi a szöveget. A kérdés önmagában provokatív, mert retorikailag azt sugallja, hogy választ is kapunk rá. Woolf azonban ennél sokkal tisztességesebb: az egyértelmû végkövetkeztetésekrõl átcsúsztatja a hangsúlyt a társadalmi és kulturális jelenségeket szálakra szedõ gondolatfutamokra, érvelésében pedig nem a háborút kiváltó közvetlen politikai okokat veszi számba, hanem a társadalmi és nemi hierarchiákat, rítusokat, nevelési folyamatokat, a nõiesség és férfiasság fogalmait, az azokban megbúvó mellékjelentéseket, a megjelenítésükben rejlõ árnyalatokat elemzi. A társadalmi létezésnek, azon belül pedig elsõsorban a társadalmi nemek férfiuralmon alapuló együttélésének sûrû szövevényét boncolgatja igen kritikus szemszögû és finoman cizellált, logikus levezetésekkel, de mégis a jellegzetesen woolfi, képies stílusban.
Ekképp a szöveg a maga összetettségében egyszerre láttatja Woolfot, a woolfi írásmódot és az adott történelmi korszakot – ám egyúttal egy több évszázadon átívelõ társadalomtörténeti jelenségegyüttest is, mely egészen korunkig (és minden bizonnyal azon túl is) ér.

No ​de hát, szegezhetik nekem a kérdést, arra kértük, hogy a nőkről és regényekről beszéljen, mi köze ehhez egy saját szobának? Megmagyarázom. Miután felkértek, hogy beszélnék a nőkről és a regényről, leültem egy folyóparton, és eltűnődtem, mit is jelentenek ezek a szavak. Jelenthetnek néhány megjegyzést Fanny Burneyről; valamivel többet Jane Austenről; egy tisztelgést a Bronte nővérek előtt s hozzá a hólepte Haworth parókia rajzát; pár szellemességet, ha lehet, Miss Mitfordról; egy hódolatteljes utalást George Eliotra; egy hivatkozást Mrs. Gaskellre, és azzal meg is volnánk. Csakhogy másodszori ránézésre a szavak már nem látszottak ilyen egyszerűnek. A cím- a nők és a regény – jelentheti azt, s önök vehették is ilyen értelemben, hogy a nők és amilyennek látszanak, vagy jelentheti azt, hogy a nők és a regény, amit írnak; vagy jelentheti azt hogy nők és a regény, amit róluk írnak; vagy jelentheti azt, hogy e három kibogozhatatlanul összeszövődik, és önök azt várják, hogy ennek fényében tekintsem át őket.