Mérő Vera

Lúg

„2013-ban az egész országot megrázta a Renner Erika ellen elkövetett brutális támadás. Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója lakásában megtámadta, aneszteziológiai szakértelemmel elaltatta volt barátnőjét, majd a magatehetetlen testet lemeztelenítette és nemi szervébe lúgot öntött. A borzalmas csonkítás örökre megnyomorította Renner Erikát. A magyar igazságszolgáltatás hosszú évekig nem tudott mit kezdeni az esettel, sokáig úgy tűnt, hogy a magas politikai kapcsolatokkal rendelkező Bene család eléri, hogy az elkövető minimális büntetéssel megússza az előre kitervelt, aljas bűncselekményt. Renner Erika azonban nem adta fel, a hatalmas túlerővel szembeszállva megküzdött az igazáért és ezzel minden bántalmazott, minden túlélő példaképe lett. Mérő Vera lebilincselően izgalmas és a tényekhez az utolsó betűig hű regénye Renner Erika hősies küzdelmének a története.”
https://designart.hu/mero-vera-lug

Abortusztörténetek

A kötet szerzői Mérő Vera és Péterfy-Novák Éva felhívására küldték el a kiadónak abortusztörténeteiket. Ötvenöt történet, amely itt, velünk, veletek esett meg, ötvenöt szembesülés az élet egyik legnehezebb kérdésével. Ötvenöt döntés, ötvenötféleképpen ugyanaz a fájdalom. Van, aki saját nevén, van, aki álnéven, és van, aki névtelenségéhez ragaszkodva szerepel ebben a kötetben, melynek olvasása – erre mindenféleképpen fel kell hívnunk az olvasó szíves figyelmét – sokak számára felkavaró lehet.
„Aki arra veszi magának a rabolt jogot, hogy mást a döntéséért szívhanggal, bűntudatkeltéssel vagy bárhogyan megkínozzon, az szörnyeteg. A szörnyetegeket pedig le kell győzni. És ez csak akkor sikerülhet, ha látjuk egymást.”
Mérő Vera
,,Teljes szívemből ajánlom ezt a kötetet minden nőnek és férfinak, mindenkinek, akinek van már gyereke és mindenkinek, akinek még nincs; ajánlom minden orvosnak, minden nővérnek, egészségügyi dolgozónak, és legfőképpen azoknak a döntéshozónak, akik politikai játszmáik eszközeként tekintenek az abortuszra. Ez a könyv leplezetlenül és meztelenül mutatja be, mit jelent dönteni egy másik élet és a saját testünk felett.”