Antoni Rita

Nem tetszettek a Vatikánnak a szexuális és az LMBTQ-jogok: a „genderideológia” elleni harc eredete

Genderpánik Magyarországon és a világban, 2. rész  
A cikkben a következőkről olvashatsz:

Milyen jelenségek állnak a „genderideológia” elleni harc (genderpánik) kereszttüzében?
Milyen fejlesztési célokat fogalmaztak meg az 1995-ös pekingi ENSZ nőjogi világkonferencia résztvevői? 
Hogyan és miért használták a világkonferencián a „gender” fogalmát?
Mit kifogásolt az egyik konzervatív résztvevő, az amerikai Dale O’Leary (a genderellenes mozgalom későbbi élharcosa) már az előkészítő tárgyalásokon? Mit jelentett számára a „női nézőpont”?  
Mit tettek a jelenlevő leszbikus aktivisták a leszbikus nők láthatóságáért?
Kik és miért ellenezték, hogy a szexualitással és termékenységgel kapcsolatos jogok a záródokumentumba kerüljenek?  

Novák és Varga lemondása kevés, átfogó gyermekvédelmi reformra van szükség

„Nem értek egyet maradéktalanul azokkal, akik az ügy „átpolitizálódását” fájlalják. Annyiban igen, hogy én is előre tartottam attól, hogy a tüntetésekből egy rövidlátó, felületes „mondjon le!” kórus válik. Elengedhetetlen, hogy az áldozatok védelme a fókuszban maradjon – akárkik mondanak le, addig senki sem dőlhet hátra, amíg nincs Magyarországon szakértők kifejezett útmutatásával (és nem csak jelképes „bevonásával”) kialakított, tudományos alapokon és a jó gyakorlatokra vonatkozó tapasztalatokon nyugvó gyermekvédelem és áldozatvédelem. Amíg fel nem számoljuk a jelenlegi, elkövetőbarát és áldozathibáztató állapotokat, melyek közepette a bántalmazott nők védelme alárendelődik a „családbarát” ideológiának, a kiszolgáltatott gyerekek védelme pedig a tekintélyszemélyek, haverok érinthetetlenségének.
Ugyanakkor fontos belátni, hogy a megoldáshoz megkerülhetetlen a politika: nagyon nem mindegy, hogy az ország vezetése mennyire hajlandó elköteleződni a gyermekvédelem mellett – egyáltalán, hogyan definiálja azt –, illetve mennyi forrást hajlandó a gyermekvédelemre, az áldozatvédelemre, valamint a megelőzésre, szemléletformálásra szánni. Megteremti-e a szükséges intézményrendszert, továbbképzi, méltón megfizeti-e a benne dolgozókat, továbbá szavatolja-e, hogy az intézetekben felnövő gyerekek traumák gyűjtése helyett szilárd alapot kapnak az önálló életbe való elinduláshoz.”