"Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted" - Kérdezz-felelek workshop a Budapest Pride-on

Olvasási idő
18perc
Eddig olvastam

"Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted" - Kérdezz-felelek workshop a Budapest Pride-on

július 14, 2013 - 19:35
Pöttyös az inged? - Minden, amit tudni akarsz másokról, de sosem merted megkérdezni" - hangzott a Budapest Pride-hét egyik legjobban várt workshopjának címe, ahol lehetőség nyílt előzetesen írásban, valamint a helyszínen szóban kérdéseket feltenni meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, queer és aszexuális embereknek, valamint a kisebbségben megjelent heterónak is. :
"Pöttyös az inged? - Minden, amit tudni akarsz másokról, de sosem merted megkérdezni" - hangzott a Budapest Pride-hét egyik legjobban várt workshopjának címe, ahol lehetőség nyílt előzetesen írásban, valamint a helyszínen szóban kérdéseket feltenni meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, queer és aszexuális embereknek, valamint a kisebbségben megjelent heterónak is. :) A szervezők megígérték, hogy mellőzik a politikai korrektséget, ez azonban csak annyit jelentett, hogy lehetett nyugodtan "buzizni" (sokan tették ezt saját magukra) és lehetett bármit kérdezni - azonban a határt meghúzták ott, ahol a résztvevők pszichés rendellenességet feltételeztek valakiről vagy egymásról. Az esemény célja a megismerés volt, azzal a kiindulási alappal, hogy "itt mindenki egészséges" - azaz elmélyült önismerettel, kiegyensúlyozott, stabil énképpel rendelkező, problémát legfeljebb a társadalom részéről tapasztaló emberek hozták közelebb másokhoz a saját nemi identitásukat illetve szexuális orientációjukat. Olyan sok kérdés érkezett, hogy a szervezők nem tudtak mindre sort keríteni, csak válogattak (és a kimaradtaknak írásos megválaszolását tervezik). Az így is három órahosszán át elhúzódó beszélgetés a Pride egyik legtartalmasabb eseménye volt, nekem speciel 14 oldal jegyzetet sikerült lekörmölnöm, amit most próbálok áttekinthető formába önteni. (Nem lesz rövid, de az elhangzottak, úgy vélem, érdemesek a megőrzésre és a továbbgondolásra. :)  )
 
A zsúfolásig megtelt Hátsó Kapu nevű klubban (Dohány utca 13.) a szervezésben közreműködő Amnesty International egyik munkatársa, Gárdos Tódor vezette fel a beszélgetést, és megkérdezte, van-e olyan személy, aki nem szeretne fotókon szerepelni. Ezt a figyelmességet a Pride többi eseményén hiányoltam - valóban nagyon menő outnak lenni, és magát az LMBTQIA ügyet az segítené legjobban, ha mindenki out lenne, DE mindig tiszteletben kellene tartani, hogy az egyén saját maga tudja legjobban megítélni, hogy a környezetében, körülményeiben, helyzetében mi a biztonságos számára. (És nem lenne optimális, ha e figyelmesség hiánya miatt az érintettek távol maradnának az LMBTQIA közösségtől, rendezvényektől.)
 
A moderátor, Feró Dalma ezután bemutatta a résztvevőket (akiknek utólagos, kifejezett kérésére kiírom a nevüket):
 
- Arkadiusz Karski, házas (bejegyzett élettársi kapcsolatban élő), párjával egy gyermek nevelésében pótapaként részt vállaló meleg férfi
- Juhász Gábor, fiatal meleg férfi, kapcsolatban
- Halmai Gábor, biszexuális férfi, elvált
- Kovács Orsolya, leszbikus nő
- Novák Angelika, nemi helyreállító műtéten 10 éve átesett, heteroszexuális transznemű nő
- Mózer András, transznemű férfi, heteroszexuális kapcsolatban
- Tölgyesy Zoltán/Miss Mandarin, meleg férfi, aki magát "átváltozóművészként" aposztrofálta
- Pletser Ági, heteroszexuális, LMBTQIA személyekkel szemben teljes mértékben elfogadó nő
- Kiss Tibor Noé, queer, kapcsolatban
- Seregély Ágnes, biszexuális nő, egyedülálló
- Balta Fruzsina, aszexuális
 
A legtöbb kérdés a transzneműségről érkezett, ezért a beszélgetést ezzel kezdték. Angéla elmesélte, hogy a nemi helyreállító műtétje 2002-ben volt, de előtte 7 évig élt nőként. Azt a kijelentést tette, hogy "a műtéttel véget ér a transzszexualitás. Lehet, hogy itt most a transzneműségről beszélek, de ha kimegyek és felülök a biciklimre, onnantól cisz nő vagyok." A transition az ő esetében nagyon eredményes volt, magát a műtét óta boldognak, kiegyensúlyozottnak írja le, és a szexet is (noha a transition előtt is voltak partnerei) azóta élvezi. "Igaz, hogy nem lettem filmsztár, és nem vettek el feleségül, de alapvetően minden jó."  Mesélt a műtétet megelőző testidegenségéről: "vastag leukoplasttal leragasztottam a nemi szervemet, úgy éreztem, nekem azzal nincs dolgom."  Heteroszexuális, így csak férfi partnerei voltak, akiktől azt várja el, hogy annak a nőnek lássák őt, aki ő valójában. Az olyan férfi, aki "az átoperált nőt" látja benne, akit ennek a ténynek a "különlegessége", újdonsága stb. izgat, és ezért akar hozzá közeledni, (érthető módon) taszítja őt. A környezetét alapvetően elfogadónak írja le, de ezt a képet árnyalhatja, hogy külsőre abszolút cisz nőnek néz ki, egy csinos, szőke, kifejezetten előnyös külsejű cisz nőnek - így a helyzete jóval privilegizáltabb, mint egy olyan transz nőé, aki kevésbé előnyös külsejű, illetve akin jobban látszik, hogy transz. 

Egy további kapcsolódási pontot fedeztem fel az előző napi elhangzottakkal ott, hogy - szubjektív bekezdés következik - úgy láttam, Angéla - minden asszertivitása, határozott fellépése, nyíltsága ellenére - egy tradicionálisabb nőiséget igyekszik megvalósítani - és feministaként ennek kapcsán szomorúan hallottam, hogy a szex terén belement olyan dolgokba, amiket egyébként nem akart (pl. anális szex, illetve hármas, két férfival). Utóbbiba azért, mert ő nem férfi, így a biszexuális partnernek ezt "nem tudja megadni". Jaj, ne! - kiáltottam volna fel szívesen. A transz, inter, vagy éppen vagina nélkül született (ágyszomszédom a női klinikán, köszönöm a vallomásod, és sosem felejtelek el) nőkben sokszor hatványozottan van jelen az önbizalomhiányos ciszhetero nőkben is gyakran észlelhető, szívszorító szervilitás (akár a szex, akár az élet bármely más területén). Mert nem érzik magukat "normális nőknek", és úgy érzik, így még jobban meg kell alázkodniuk. NE TEDD!!!, mondanám mindegyiküknek legszívesebben. :( EGYENRANGÚ EMBER VAGY, UGYANÚGY MEGÉRDEMLED A TISZTELETET, ÉS UGYANOLYAN SZEXUÁLIS ÖNRENDELKEZÉSI JOGAID VANNAK!!! A végtelenségig lehetne fokozni a megcsalás "igazolását" arra hivatkozva, hogy ki mit "nem tud megadni" a másiknak! Egy párkapcsolatba két egyenrangú ember "érkezik" egy sor tulajdonsággal, adottsággal, egy bizonyos múlttal, és bizonyos határokkal, és jó esetben ebből a "hozott anyagból" dolgoznak. Mindenki megérdemelné, hogy jó és elég legyen úgy, ahogy van. ...A valóság persze rámcáfol. Kapcsolatra vágynak, nem akarnak egyedül maradni. Ahogy a bántalmazott nők is gyakran ezért tűrnek. Mennyire más lenne, ha a társadalom - a jelenlegi helyzetet megfordítva - az LMBTQIA identitásokat tekintené természetesnek, a másik megalázását, az erőszakot pedig természetellenesnek! Akkor talán nem kellene ilyen sokaknak az emberi méltóságuk és a magány közt választani.

Visszatérve a beszélgetésre, Tibor, a "Q" a transznemű és a queer között helyezi el magát. Biológiailag férfi, az eseményen férfiként is prezentálta magát, ám nemsokára kiderült róla, hogy pl. szokott szoknyában járni. "Ilyenkor erősebben ébred a nőiséged? " - kérdezi Angéla, Tibor azonban azt válaszolja, hogy ez a fajta önreprezentáció teljesen esetleges nála. Amit egyszer egy boltban egy, a stílus külsőségeit erősen hangsúlyozó rocker srác úgy kommentált, hogy "milyen furcsa emberek vannak." Jogos, ha mi is furcsálljuk ezt a megjegyzést, ugyanakkor az LMBTQIA és szubkultúra, alteritás viszonya (azaz: mi a helyzet azokkal az LMBTQIA személyekkel, akik a szivárványszíneknél jobban szeretik a feketét, és Boy George-nál a metált?) illetve az LMBTQIA közösségben (is) gyakorta tapasztalható alterofóbia is megérne egy misét - vagy jövőre egy workshopot. :)
 
Tibor heteroszexuális élettársi kapcsolatban él, és egy kiadónál dolgozik, a munkahelyén - ahová szintén gyakran jár szoknyában - és a közvetlen környezetében maximálisan elfogadják. "Nekem már bizonyítottál, mint ember" - kommentálta a szomszédja, amikor tudomást szerzett az identitásáról. Tibor műtéten nem kíván átesni, megítélése szerint a helyzetét az nem oldaná meg, ahogyan a "kettős élet" sem szimpatikus számára. Célja a "bezártságot" megoldani, ez alatt azt érti, hogy az életét biztonságos terekre kénytelen korlátozni. Elmeséli, hogy korábban volt, hogy az édesanyja elé ment a szórakozóhelyre kocsival, hogy ne kelljen női ruhában az utcán hazamennie.
 
Bandi (aki sajnos a többieknél némileg kevesebbet jutott szóhoz) is a belső harmónia jelentőségét hangsúlyozta: "lehet boldognak lenni női testben férfiként, csak összhangban kell lenni."  Ő a közvetlen környezete, családja részéről a mai napig sem kapta meg a teljes elfogadást, egyes családtagjai nem hajlandók Bandinak szólítani, hanem makacsul ragaszkodnak a tőle idegen Andihoz. De nem a gyerekek! Ők rögtön levágják, mi a helyzet, és értetlenkedve kérdezik a felnőtteket, hogy miért szólítják őt Andinak. Újabb bizonyíték, hogy a gyerekekben van egy természetes tolerancia, és a gyűlöletet, intoleranciát a felnőttektől tanulják el. (Ismeritek azt a sztorit, amikor a kislány, amikor felvilágosították, hogy a nagybátyja azért megy mindenhova Joe-val, mert "szerelmesek, ugyanúgy, ahogy Anya és Apa", annyit felelt, hogy "jó, vehetek még kekszet"?) Míg Tibor komfortosan visel férfi és női ruhákat is, Bandi számára borzalmas élmény volt a ballagáskor rákényszerített női ruhát felvenni.
 
Vajon egy transznemű nő számára is ilyen nyomasztó a férfiruha viselete? Egyáltalán, miért van az, hogy a női ruha egy férfinak, legyen cisz vagy transz férfi, mindegy, a megalázás, kinevetés eszköze? Persze ez a kérdés messze vezetett volna az LMBTQIA-specifikus témáktól, hiszen akár ciszheteró embereket is érint. A biszexuális Gábor például női privilégiumként írta le, hogy a nők bármit viselhetnek - ez persze vajmi kevéssé egyensúlyozza ki a nők által elszenvedett társadalmi hátrányokat, viszont hallottam már ciszheteró férfit is panaszkodni, hogy egyszerűbben öltözködik, mint ahogyan kedve tartaná, különben a környezete a férfiasságát illetve heteroszexualitását megkérdőjelezné. És "bezzeg a lányoknak milyen jó", stb. Annyira nem jó, mert a lányokat meg CSAK a külsejük alapján ítélik meg, és a szépségkultusznak megfelelés, a divat követése velük szemben meg elvárás. Azaz nincs itt semmiféle szabad választás, ha csak nem vállalja az illető nő a húspiaci értéke drasztikus csökkenését. 
 
Egészen másként közelített az öltözködés kérdéséhez az "átváltozóművész", aki amellett, hogy meleg/biszexuális férfi, transzvesztita előadóművész. "Azért nem vettek fel színésznek, mert már akkor is színésznő voltál" - mondta neki egyszer egy barátja. Saját maga így írja le a helyzetét: "mintha született volna egy ikertestvérem, aki én vagyok, csak sokkal szebb." Almodovar figuráira emlékeztet a személyisége. Érdekes, ahogyan a nemiséget skálaként, az átváltozást folyamatként jeleníti meg: "még mindig férfi.. még mindig... most már nem!"  Zoltán (aki a helyszínen nekünk nem változott át, pedig én kíváncsi lettem volna az "ikertestvérére" :) ) nem tartja magát transzneműnek. "Ahány transzvesztita van a színpadon, annyi felől jön" - mondja. Van, akinek ez csupán munka, van, akit szexuálisan is izgat a női ruhák viselete, és van, aki transznemű. "Minél közelebb mégy hozzá (egy emberhez, vagy egy jelenséghez"), annál jobban megérted" - jelentette ki a sokak által, sokszor (de nem elégszer) megtapasztalt igazságot. Ugyanakkor azt is tanácsolta, "
ne állíts fel szabályt, mert úgyis jön valami, ami felrúgja." 
Érdekesség még, hogy a genderreprezentációk keverése tőle idegen: nem tudja elképzelni, hogy férfiként női ruhákban járjon. Amikor félig átöltözve ki kellett szaladnia az utcára, nem érezte jól magát, ezt a fajta "polgárpukkasztást" idegennek érzi. Csak a színpadon szeret nőként mutatkozni, "a távolság kell", mondja. Ragaszkodik a binaritáshoz: elmondása szerint az is zavarja, ha a nők "a felismerhetetlenségig férfinak öltöznek."
 
A transzneműség témájának taglalásakor hosszas vita alakult ki a "cisz" terminusról. Probléma, hogy az átlagember ezt nem ismeri, nem érti. Angéla szerint a fogalom "már túl sok a hazai intelligenciaszintnek". Felvetült, hogy helyettesítsük-e a "normális"-sal. Angélát pl. ez nem zavarná - ennek oka gondolom, hogy ő a transzneműséget a nemi korrekciós műtéttel lezártnak tekinti, és azelőtt valóban "abnormálisnak" érezte magát - viszont e téren nincs konszenzus, más transznemű a műtét után is transznemű nőként írja le magát. Pletser Ági is sokallja a "felesleges túlbonyolítást" - én csak "kategóriafóbiának" kereszteltem el a Pride hete során sokszor megtapasztalt jelenséget. Szerintem igenis vegyük a fáradságot, hogy megtanuljunk olyan fogalmakat használni, amik minél több csoportot lefednek. Aki akar, az képes erre, ráadásul e fogalmak az identitásukat kereső tizenéveseknek különösen sokat jelentenek az önismeretükben, és a hasonlóak közösségének megtalálásában. Sokkal könnyebb valamihez viszonyulni, ha van neve.
 
Az volt az az identitásforma, amit még a résztvevők mindegyike sem ismert. Ennek kapcsán felmerült a szokásos betegség/gátlás gyanúja, amit azonban Orsi gyorsan leállított ("itt mindenki egészséges, tartsuk tiszteletben egymás önmeghatározását"). Valóban léteznek olyan emberek, akik trauma, gátlás, rossz tapasztalat, esetleg a szexuális orientáció téves felismerése miatt tartózkodnak a szexről, és segítségre szorulnak, ők azonban nem aszexuálisok. Az aszexuális jól megvan szex nélkül, és nem szorul segítségre, csak elfogadásra. Ha a természet produkál olyan egyéneket, akik az ellentétes nemhez vonzódnak, olyanokat, akik azonoshoz, és olyanokat, akik mind a kettőhöz, miért ne produkálhatna olyanokat, akik senkihez? Az aszexuális résztvevőt arról kérdezték, voltak-e szexuális kapcsolatai, mire elmondta, hogy igen, voltak, és mindkét nemmel. (Sok esetben ugyanis látens homoszexualitást szokás gyanítani az aszexualitás mögött.) "Nem azért vagyok aszexuális, mert szar volt a szex, hanem azért volt szar a szex, mert aszexuális vagyok" - hangzott Fruzsitól a további magyarázat. Az intimitást az által éli meg, ha valakinek sokat feltár magáról, bizalmas barátságba kerül vele. A szexualitás reprezentációja, az arról való beszéd nem taszítja (ez is bőven alátámasztja, hogy nem gátlásról van szó). A családalapításról kérdezték még, mire azt válaszolta, a jövőben szívesen fogadna örökbe gyereket.
 
Ezek után a biszexualitás került terítékre, mely szexuális orientációt számtalan téves sztereotípia, illetve ún. bifóbia övezi a hetero és LMBTQIA közöségben egyaránt. Csak úgy, mint az aszexuális esetén, a kívülállók itt is hajlamosak rejtett orientációt sejteni: a biszexuális nőt feltűnési viszketegségben szenvedő heteroszexuálisnak, a biszexuális férfit pedig önmagát teljesen felvállalni nem merő meleg férfinak nézik. Utóbbi esetben a biszexualitást "átmeneti állapotnak" tartják. Gábor elmesélte, hogy a lányok tabuként tekintettek rá, miután kiderült, hogy férfival is volt kapcsolata. Női privilégiumnak írta le, hogy egy biszexuális nő számára az azonos neművel való kapcsolat nem jelent akadályt a későbbi hetero kapcsolathoz. Ez megint nem annyira "privilégium", mert ez azért van, mert 1. a nők közötti kapcsolatot komolytalannak szokás aposztrofálni, 2. sok hetero férfit izgat a két szexelő nő kukkolása, illetve a csatlakozás hozzájuk, és ennek egy monogám típusú biszexuális nő nem valószínű, hogy örül, ráadásul 3. igenis előfordul, hogy egy hetero férfi viszolyog és visszakozik, ha kiderül, hogy a nőnek, akivel ismerkedik, volt már nővel is kapcsolata. (Persze ezt is lehet fokozni: egy résztvevő arról számolt be, hogy a transzneművel folytatott kapcsolatát egyaránt ferde szemmel nézte nő és férfi.) Privilégiumot én inkább a biszexuális férfiaknál látok (elismerve, hogy a nők jelentős része valóban bizalmatlan feléjük): "sokáig "gőzkieresztésnek" tekintettem a fiúkra" - mondta Gábor, értsd ezt úgy, hogy házasság mellett. Egy folyamatként írja le, mire az erotikusnak csak később felismert "szeretnék a haverja lenni" érzésektől eljutott a szexuális kísérletezésig, majd odáig, hogy "el tudja képzelni, hogy megöregedjen egy férfival".
 
Feminista énem a helyszínen nem kötözködött, de itt megteszi :) - a beszélgetés jó időre elakadt a monogámia vs. nyitott kapcsolat kérdésnél. Gábor úgy érvelt, hogy "meg lehet beszélni, mi fér bele az adott kapcsolatba." A kommunikáció és az egyenesség, őszinteség előnyeit valóban nem vitatom, amíg viszont a nők és a férfiak nem egyenlőek a társadalomban presztízs és anyagiak szempontjából, azaz amíg egy esetleges ellenkezés és válás nem ugyanazt a helyzetet eredményezi egy férfi és egy nő számára, nem dönthető el, hogy egy nő mennyire autentikus döntésből megy bele egy ilyen (vagy egyéb) fajta nyitott kapcsolatba. (Végképp problematikusnak találtam azt a kijelentést, hogy "egy hetero kapcsolatba 5 évenként egyszer belefér egy félredugás.")
 
Ugyanakkor Halmai Gábor, Seregély Ágival együtt tagadta, hogy a biszexualitás szükségszerű bigámiát jelentene: mindketten leszögezték, hogy a biszexualitás csupán azt jelenti, hogy az egyén képes nőben és férfiban is gondolkodni párkapcsolat terén. "Elég nekem azon aggódni, hogy Katival megcsalnak, nem akarok még azon aggódni, hogy Bélával is" - jegyezte meg Angéla, a biszexuális résztvevők azonban amellett érveltek, hogy"a monogámia nem ezen múlik.""Ha valaki biszex, nem úgy kell elképzelni, hogy nonstop kielégületlen." Nincs benne "sormintaszerűség" sem, felelte egy kérdésre Seregély Ági - azaz nem törvényszerű, hogy a hetero kapcsolatot leszbikus kapcsolat követ, vagy fordítva. "Nekem kétszer kellett coming outolnom" - meséli. Amikor beleszeretett egy nőbe, tudomásul vette, hogy ő leszbikus, ám kénytelen volt újraértékelni ezt az öndefiníciót, amikor beleszeretett egy férfiba. (Megj.: ez is egyénenként változó, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk egy-egy eseti érzelemnek vagy szexuális aktusnak - hatására felülírjuk-e az addigi öndefiníciónkat? Pl. van olyan leszbikus, akinek nem változtat az identitásán az, hogy egyszer lefekszik egy férfival, és van olyan biszexuális nő, aki nővel még nem is volt, de attól tudja, hogy ő biszexuális.) Jelenleg egyedülálló, és esélyt lát arra is, hogy egy férfival, és arra is, hogy egy nővel lesz boldog.
 
A heteroszexuális résztvevő, Pletser Ági - aki rendkívül toleráns, elfogadó családi hátteret tudhat maga mögött, és ezt a gondolkodást ő maga is természetesként elsajátította, sőt, igyekszik mások körében is népszerűsíteni - a kérdésre azt válaszolta, hogy ő nem zárkózott volna el egy biszexuális férfi partnertől, csak éppen nem akadt ilyen az útjába. Kipróbálta nővel a szexet, és élvezte is, ám úgy érezte, hogy hosszútávon hiányozna neki,"ami egy férfit férfivá teszi". Erről persze vita alakult ki (bár kevésbé parázs, mint amire számítottam), ami inkább abba az irányba ment (Arkadiusz kérdése), hogy elhagyná-e a férfi partnerét, amennyiben az nem rendelkezne működő pénisszel. "Ha húszéves koromban kérdezed, igennel felelek, most már nem."  Elmondta, hogy a férjével nagyon élvezte a szexet, és erről nem szívesen mondott volna le, ugyanakkor az életében akadtak kifejezetten túlfűtött és szexmentes időszakok egyaránt. A résztvevők többsége egyetértett azzal, hogy a libidó szintje senkiben sem állandó. 
 
A leszbikus résztvevő, Orsi (aki sajnos szintén kevesebbet jutott szóhoz, bár néha moderátorként is besegített) elmondta, hogy az ő élete meg véletlenszerűen úgy alakult, hogy mindig is biszexuális nőkkel került össze. Több kérdező kíváncsi volt arra, hogy használ-e segédeszközt a szexuális élete során. Ez egy sztereotípia, hogy két egymással szexelő nőnek valamivel pótolnia kell a péniszt - éppen használt már ilyen segédeszközt, de ezt nem tartja fontosnak, egyfajta újításhoz hasonlítja, mint pl. egy új póz kipróbálása, tehát alapvetően nem igényli. Kérdezték, hogy mit gondol az ún. "golden star"-ról - a leszbikusok egymás közti szóhasználatában "golden star"-ja annak van, aki soha nem volt férfival. Behatolásig ő sem jutott férfival, mert a szexuális orientációját annál hamarabb felismerte, ugyanakkor nem tartja pozitívnak ezt a fajta "elismerést", mivel sok leszbikus nő heteroszexuális próbálkozásokon keresztül jut el az önismeretig, mert nem találja azokat kielégítőnek. (Pletser Ági sem volt elragadtatva: "Nem csak dobozok, most már díj is?! Nagyszerű!")
 
Nagyon tetszett, amit Orsi a "puding próbájáról" mesélt: egy kevésé progresszív pszichológusnő nekiszegezte a kérdést: honnan tudja, hogy leszbikus, ha soha nem volt férfival?
"Maga honnan tudja, hogy hetero, ha soha nem volt nővel?"
- vágott vissza. Azaz ahhoz, hogy tudjam, valami iránt affinitást érzek - vagy éppen nem érzek -, nem kell, hogy feltétlenül kipróbáljam. Hadd döntsem már el én. Szóba került az a kérdés is, hogy a leszbikus nő viszolyog-e a férfitesttől. Attól, hogy nem kívánja szexuálisan, nem viszolyog (ahogyan az aszex sem a szex említésétől). "Amitől viszolygok, azzal nekem dolgom van."  (Bizony, bizony, kedves homofób ellentüntetők!)
 
A meleg férfiak, Arkadiusz és Juhász Gábor egybehangzón állították, hogy a saját szexuális orientációjukkal mindig is tisztában voltak, így nem tudtak katartikus pillanatokról, megrázó felismerésről, drámai coming outokról beszámolni. Gábor ugyan kortárs normakövetésből próbálkozott lánynak udvarolni, de az a kapcsolat nem igazán bontakozott ki.
"Nem arra jöttem rá, hogy én meleg vagyok, hanem arra, hogy mindenki más nem az."
- mondta Arkadiusz, akinek már gyerekkorában kiderült az irányultsága, és ezt elfogadva nevelték. (Ezért nem is kedveli a "más" címkét.)
 
Itt ismét egy szexizmusba hajló epizód következett: heteroszexuális testvérének bankszámlát nyitottak, amin a pénzt gyűjtötték, mert "neki majd el kell tartania egy feleséget." Arkadiusznak viszont nem nyitottak bankszámlát, azzal, hogy neki majd férje lesz, aki eltartja őt. Remélhetőleg ezt nem kellett teljesen komolyan venni, már csak azért sem, mert Arkadiusz és Juhász Gábor (Halmai Gábor támogatásával) nyomatékosan leszögezték, hogy az azonos nemű kapcsolatokban, a sztereotípiákkal ellentétben, nem "játsszák el" a női és férfi, aktív-passzív, alá-fölérendelt szerepeket. Egyéni eltérések lehetnek, de ez a leosztás messze nem általánosítható.
  
A "cisz" fogalma és a monogámia dekonstrukciója mellett az anális szex kérdése volt még az, amin sikerült a kelleténél talán többet elidőzni. A meleg résztvevők a kapcsolataikban azt gyakorinak írták le, és, amennyiben nem erőszakosan történik, káros hatásait egyértelműen tagadták. Angéla azonban elmondta, hogy ő nem szeretné ezt a saját szexuális életében alkalmazni, és az egyik résztvevő már rátért volna a faggatózásra, hogy "miért nem." Szerencsére valaki közbeszólt, így ez a szál abbamaradt. Senki nem kér magyarázatot, ha egy pár kölcsönös akaratból alkalmaz egy szexuális szokást, de én úgy gondolom, hogy ha tiszteletben tartjuk egymás szexuális önrendelkezési jogát, akkor jogos, hogy azt se kelljen külön magyarázni, hogy más azt a bizonyos szokást miért nem akarja. Hiszen az lenne a lényeg, hogy ne ítélkezzünk, és ne szabjunk meg normákat egymásnak, nem?
 
Az este egy vidám történettel zárult, amit Arkadiusz osztott meg a hallgatósággal: fiatal korában társkereső hirdetést adott fel a helyi újságban, megadva a nagyszülei telefonszámát, akiknél lakott, és végül a házuk - a jófej, támogató nagyszülők közreműködésével - lelkisegélyközponttá alakult.
 
Több résztvevő hangoztatta azt a nézetet/tapasztalatot, hogy ha az LMBTQIA személy természetesen viselkedve vállalja magát, elfogadást kap vissza cserébe, ellenben ha az illető látható gátlásokkal, szorongásokkal megy ki az utcára, több atrocitásra számíthat. "Azt buzizzák, akin van mit", hangzott el. Nem egyszer támadt az a benyomásom, hogy a saját közegük megtéveszti és túl optimistává teszi ezeket az embereket - más LMBTQIA személyektől nem éppen azt szoktam hallani, hogy tolerancia szempontjából ilyen rózsás lenne a hazai helyzet. (Arról nem is beszélve, hogy a biztonságot az is megérdemelné, aki kevésbé öntudatos és kevésbé bátor...)
 
Abban pedig egészen biztos vagyok a beszélgetés után, hogy az ördög nem a részletekben bújik meg, hanem ott, ahol mások önmagukkal békében levő, kiegyensúlyozott emberek "valódi" érzéseit próbálják meg felderíteni, és nem fogadják el azt, amit ők önmagukról állítanak. Ha az elfogadás mint alap megvan, a részleteket már lehet tisztázni.
     
 
Az esemény blogja: 

 

 

Feminizmus és transzneműség – avagy hogyan lettem rossz feminista

augusztus 27, 2016 - 01:25

Sok olvasónknak feltehetően idegennek fog hatni a következőkben bemutatott vita, és úgy fogja érezni (joggal), hogy nem sok köze van a saját személyes tapasztalataihoz, hétköznapi problémáihoz. Mégis úgy érzem, eljött az a pont, hogy írjak, írjunk róla – méghozzá rögtön egy cikksorozatot, amihez némileg szubjektív bevezetőm következik.

Rokonok - avagy a finn és a magyar nemi egyenjogúságról

szeptember 21, 2012 - 09:07
Jari Vilen és Sőregi Éva
Maria Lohela, finn parlamenti képviselő a következő történetet idézte föl a budapesti Finn Nagykövetségen összegyűlt, főleg magyarokból álló közönségnek, mikor a finnországi nemi helyzetről kérdezték.
Tarja Halonen, Finnország előző miniszterelnöke egy óvodában tett látogatása során arról kérdezgette a köré gyűlő gyerekeket, ki mi szeretne lenni. A lelkesen csacsogó gyerekek közt megpillantott egy hallgatag, félrehúzódó kisfiút, akit fel szeretett volna vidítani.

Gondolattérkép 100 szóban a nőről - Nőnapra

március 08, 2011 - 11:12

Anya, feleség, ribanc, istennő, kurva, naíva, plázacica, emancipunci, fapina, végzet asszonya, szerető, ágyas, háztartásbeli, vaslady, szűz, szűzkurva, boszorkány, tündér, szingli.

Éva, Mária, Médea, Szapphó, Bronte, Madonna, Nofertiti, Hatsepsut, Theophanu, Lady Gaga, Audrey Hepburne, Viktória, Erzsébet, Cleopátra, Jeanne d’Arc, Pompadour, Gábor Zsazsa, Marilyn Monroe, Marie Curie.