A világjárvány felerősítette az eddig is létező elnyomási mechanizmusokat és egyenlőtlenségeket, így a gazdasági világválság küszöbén fontosnak tartjuk, hogy helyi és határokon átívelő szolidaritási és ellenállási mozgalmakat alakítsunk ki. A járvány előtti állapothoz nem térhetünk vissza, igazságosabb jövőt követelünk mindenki számára.
Részlet a szerkesztők (Fejős Anna és Szikra Dorottya) által írt Bevezetésből:
” … Már az első interjúk után éreztük, hogy az általunk előzetesen feltételezettnél jóval árnyaltabb a kép. A civil szereplők megszólaltatásával nem csupán a szakpolitikai döntéshozatal megértéséhez kerülünk közelebb, hanem egy önmagában izgalmas világ belső viszonyaiba nyerünk bepillantást. Hamarosan annyi értékes információ, olyan sok izgalmas – döntően női – vélemény és sors bontakozott ki a beszélgetéseinkből, hogy felismertük: az állam és a női civilek viszonya önálló kutatásért kiált, melyet ráadásul nem korlátozhatunk a kormányzati szakpolitikába beleszólással bíró szervezetekre.”
A kötet tartalomjegyzéke:
Fejős Anna – Szikra Dorottya: Bevezetés
Gerő Márton: Elzárkózás és fojtogató ölelés. A civil szervezetek és az állam átalakuló kapcsolata az erősödő kontroll korszakában
Krizsán Andrea – Conny Roggeband: A nőjogi mozgalmak és az állam viszonya a beszűkülő demokráciákban
Acsády Judit: A hazai nőszervezetek 1945-től a rendszerváltás időszakáig
Fejős Anna – Neményi Mária: Család, munka és a női test. Nőkkel és családokkal foglalkozó civil szervezetek egy változó társadalmi–politikai környezetben
Szikra Dorottya – Vajda Róza: Női civil stratégiák az illiberális kormányzás tükrében
Absztraktok
A kötet szerzői
Az írónő harminc év elteltével tudta fájdalmait megosztani a világgal egy gyermek elvesztéséről, a terhességről, a halva születésként elkönyvelt abortuszról, egy beteg gyermek neveléséről vagy a bántalmazó kapcsolatokról. Nemrégieben, egy kurzus keretében alkalmam adódott néhány kollégistatársammal együtt, kötetlenül beszélgetni az írónővel. Az esemény alkalmával általunk feltett kérdések és a kapott válaszok felkeltették érdeklődésemet a témában. Ennek hatására szeretnék egy kicsit mélyebben foglalkozni a témával, választ kapni azokra a kérdésekre például, hogy miért nem merünk beszélni a hasonló traumáinkról? Lehet-e a társadalom felfogásán változtatni ezzel kapcsolatban, és ha igen, hogyan? Mit tud a fiatal generáció tenni annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a probléma megoldásához?
Az Egyasszony szerzőjének legújabb tárcanovellái a körülöttünk lévő világról szólnak: nőkről és férfiakról, anyákról és lányaikról, feleségekről és férjekről, gyerekekről és felnőttekről, Nagykörúton innen és túl. Péterfy-Novák Éva éles szemmel fedezi fel a repedéseket a kirakatüvegen, és szókimondóan, ám humorral és empátiával tárja azokat olvasói elé.
„Nehéz azt mondanom anyámról, hogy homofób volt, mert olyan sok rétege volt az elutasításának, olyan sokféle személyes hajszálgyökérből táplálkozott – de mégis elutasítás volt, ezért anyám mégis homofób volt. Amíg lehetett, elfojtotta azt a tudását, hogy a lánya leszbikus. Idegenkedett tőle, berzenkedett. És amikor már nem lehetett elfojtani, ellenségessé vált. Talán nem is azért, mert leszbikus vagyok, hanem mert felborult az általa elképzelt világ rendje, a heteroszexuális rend, betöltetlenül maradt a vej helye, a számomra legfontosabb nő helyére pedig másvalaki állt, nem ő, az anyám.
Nem akart Majával megismerkedni. Aztán a demencia mindent megváltoztatott. Három évvel ezelőtt ezt jegyeztem fel: A gátakat feloldó felejtés hárított el minden akadályt akkor, amikor anyám Majával találkozott. Nem volt semmi tartózkodás benne, sem a lánya azonosnemű élettársa iránt, sem az ismeretlen, az ő nyelvén töredékesen beszélő ember, sem annak az érintése iránt. Egyből olyan közelségbe kerültek, amit nem tagoltak társadalmi határok, szerephatárok. Úgy láttam, egyszerre közelítettek egymáshoz, ellenállás nélkül. Maja tudta, hogyan kell belépni a szorongó ismétlések világába, oldani a félelmeket, nevetéssel. És énekelve. Belépett anyám tudatának csomópontjai közé, és úgy szólt hozzá, hogy anyám érezze, vele beszél. Anyám is tudta, hogyan kell magához húznia Maját, mint új, közeli barátot, akinek a jelenléte örömet hoz. Most végre lett egy új barátja. Jó csapat vagyunk hárman, a leszbikus pár és anyám, aki apró lénnyé vált betegségeiben, de még össze tudja szedni az erejét, tud szívós és gyors lenni. Megvannak a saját vicceink, a saját színházunk. Tudjuk szórakoztatni egymást. Olyan játéktér ez, ahol nem választ el bennünket sem az idegenség, sem a heteroszexualitás és a homoszexualitás közti törés.”
Amikor megszületünk, testünk jellemzői alapján kijelölik a nemünket. Miért éreznek sokan mégis disszonanciát biológiai nemük és identitásuk között? A gender olyasvalami, ami eredendően vagyunk, vagy ami cselekvéseink által jön létre? Velünk született adottság, vagy a környezetünk alakítja? Fontosak még a hagyományos férfi és női szerepek a mai gyorsan változó világban? Ez a gondolatébresztő könyv sorra veszi a gender, azaz a társadalmi nem és a pszichológia, a kultúra és a szexualitás kapcsolódási pontjait, és bemutatja, hogyan alakult az egyéni és társadalmi hozzáállás az elmúlt századokban.
A tanulmányban a szexkamera-iparág kialakulását és működését elemezzük a platformcégek központi szerepére és az iparágban dolgozók munkájára fókuszálva. Magyarországi példán, az iparágban dolgozókkal folytatott interjús kutatásunk alapján vizsgáljuk, miként változott a digitalizáció nyomán a szexipar és azon belül a szexkamera-iparág a globális gazdaságban, és hogyan működnek azok a platformcégek, amelyek ennek az átalakulásnak központi szereplői – köztük a magyarországi alapítású LiveJasmin. Vizsgáljuk, hogy Magyarország félperifériás pozíciója a kapitalista világrendszerben hogyan határozza meg az itteni szereplők munkakörülményeit, lehetőségeit a globális iparágon belül. Elemzésünkben tehát a platformkapitalizmusban és a digitális munkában megjelenő globális egyenlőtlenségeket mutatjuk be a szexkamera-iparágban magyarországi, félperifériás szereplők szemszögéből, valamint arra is rámutatunk, hogy milyen szerepet játszanak a szexkamera-platformok – mint a LiveJasmin – a szexipar normalizálásában.
Az addiktológia tudománya hosszú évtizedekig a férfiakra fókuszált, az 1990-es évektől azonban felismerték, hogy a nemi különbségek fontosak a szenvedélybetegség pontosabb megértésében és a szerhasználó lányok és nők hatékonyabb kezelésében. Ebben a kötetben a nők és a szerhasználat sajátosságainak ismertetése történik meg a legfrissebb nemzetközi és hazai kutatások, valamint a klinikai gyakorlatok tükrében. Mit tudunk a női szerhasználatról? Milyen elméleti modellekben értelmezhető? Milyen kezelések hatékonyak? Mennyire integráltak a női szerhasználatról szerzett ismeretek a kezelésben? Milyen segítő, illetve gátló tényezői vannak a lányok és nők kezelésbe kerülésének? Menynyire érvényesülnek a női szerhasználatról szerzett ismeretek a szakmapolitikai döntésekben?
A női szerhasználatot három nagyobb témakörre bontva érdemes tárgyalni: elméletek, kutatások és intervenciók. Ezt a hármas szerkezetet követi jelen kézikönyv is, amely elhelyezi a női szerhasználatot az addikció modelljeiben és elméleteiben, bemutatja a női szerhasználat jellemzőit, ismerteti egy budapesti várandós szerhasználó nők körében végzett kvalitatív kutatás eredményeit, valamint összegzi a hatékony kezelés és a női szerhasználatra érzékeny szakmapolitika ismertetőjegyeit.
KALÓ ZSUZSA egyetemi adjunktus az ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében, az ELTE Kvalitatív Pszichológia Kutatócsoport alapító tagja, az AKUT Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Addiktológiai Társaság elnökségi tagja, számos nemzetközi szakmai szervezetben tölt be aktív szerepet. Főbb kutatási területei a kvalitatív pszichológiai vizsgálatok, a kvalitatív drogkutatások, a női traumák és a szerhasználat összefüggéseinek feltárása, valamint az új pszichoaktív szerek használatának témaköre.
Magyarországon az iskolás lányok tizede nem engedheti meg magának a menstruációs termékek vásárlását hónapról hónapra, de becslések szerint akár a női lakosság harmada érintett lehet a menstruációs szegénységben. A probléma okairól, következményeiről és a lehetséges megoldásokról érintettek, pedagógusok, egészségügyi szakemberek és civil szervezetek munkatársai meséltek az Átlátszónak.
Linda Nochlin (1932-2017), amerikai író, művészettörténész, az NYU képzőművészeti intézetének professzora. Miért nem voltak nagy női képzőművészek? című cikke 1971-ben jelent meg az Art News folyóiratban, és azóta a feminista művészettörténet meghatározó írása. Nochlin a ’60-as évektől kezdve egész életén keresztül elkötelezett feministaként szállt szembe a művészeti világ patriarchális intézményeivel.
