2018 Archívum - Nőkért Egyesület

Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt

A háborús nemi erőszak kutatása rendkívül nehéz, mert a jelenséget a hallgatás összeesküvése veszi körül. A történelmet források alapján írjuk, azonban csak kevés, módszertanilag amúgy is kellő óvatossággal kezelendő forrás áll a témában rendelkezésre. Az elkövetők, az erőszakot elszenvedők és a tanúk is abban érdekeltek, hogy ne beszéljünk az eseményről. A háborús körülmények között az erőszakot elszenvedőket gyakran meg is ölik, így nem marad se tanú, se forrás a bűntényről. A nemi erőszak magyarországi megítélésekor megfigyelhető az utóbbi időszak fősodorbeli szakirodalmában a lassú elmozdulás arról a korábbi álláspontról, mely szerint a nemi erőszak egyedi/kivételes eset, és az csak az egyéni elkövető felelőssége/devianciája lenne.
A mostanában Magyarországon is örvendetesen meginduló kutatások és kialakuló nyilvános beszédmód azonban néha a nemi erőszakot mint háborús fegyvert leegyszerűsítően elemezi. Sokan úgy tekintenek a háborús nemi erőszakra, mintha az csak a katonai vezetők vagy a politikusok kezében levő fegyver lenne, mellyel egyes népcsoportokat tudatosan büntetnének. Ezt hívja a szakirodalom intencionalista értelmezésnek, mely etnicizálja a nemi erőszak értelmezését és annak elkövetését egy adott népcsoporthoz köti. Ezzel szemben áll egy másik értelmezés, amely a nemi erőszakot a társadalmi nemek kapcsolatát meghatározó hatalmi eszköznek, azaz nemi erőszak kultúrája eredményének tekinti. Tehát strukturálisan a férfiuralommal meghatározottnak, ezért nevezzük ezt strukturalista értelmezésnek.
http://mandiner.blog.hu/2015/03/31/a_ii_vilaghaborus_nemi_eroszak_torten…

Nőügyek 2018 – Társadalmi problémák és megoldási stratégiák

A 2018-as parlamenti választások másnapján futótűzként söpört végig az interneten egy 22 éves végzős óvónő vallomása.

A lány, aki orvos akart lenni

Hugonnai Vilma a lenyűgöző kitartás szimbóluma. Olyan korban született, amikor a nők még nem járhattak egyetemre. Más volt, mint a többi lány: mindenképpen tanulni szeretett volna, hogy orvos lehessen. Zürichben megszerezte az orvosi diplomát, ezt azonban Magyarországon nem használhatta. Csak ötvenéves korára sikerült elérnie, hogy a magyar egyetem orvosi karán is levizsgázhasson.

A szovjet katonák Magyarországon több nőt erőszakoltak meg mint máshol

Évtizedekig alig lehetett szóba hozni, de amióta lehet, az áldozatok helyett azóta is mások keretezik. Lehet ideológiamentesen beszélni a nemi erőszakról? Ismerjük a tényeket? Oroszok a magyarok, vagy férfiak agressziója a nők ellen? A CEU nőtörténésze európai összehasonlításban vizsgálja a kérdést; Pető Andreával a háborús nemi erőszak mellett tabukról és mítoszokról, a parazita politikáról és a mai antigender dumákról beszélgettünk.

Puszild meg

„Az évtizedek óta eltitkolt zaklatási ügyek napfényre kerülése nem csupán felkavarta, de el is gondolkodtatta a közvéleményt. Az eddig néma áldozatok szerte a világon, így Magyarországon is a nyilvánosság elé álltak személyes történetükkel, és megszólalásra kényszerítették az elkövetőket és a cinkosokat is. A szexuális abúzus mindennapos beszédtémává vált.
Nehéz feldolgozni és megérteni a szexuális visszaélés és erőszak működésmódját. Mit jelent egyáltalán a szexuális zaklatás, miért robbant ki épp most ennyi botrány, és miért nem álltak elő eddig az áldozatok? Mi a különbség egy ízléstelen bók és a szexuális zaklatás között, és a történtek után ki lehet-e még egyáltalán fejezni, ha a másik tetszik nekünk?
Kovács Bálint, az Index újságírója áldozattal, elkövetővel, terapeutával, bíróval és jogvédővel egyaránt beszélt, hogy megírhassa a zaklatás természetrajzát. Könyve számtalan szempontot megvilágít, provokatív és elgondolkodtató.”

Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában.

A „holnaplány” kifejezést Hajdu Lilly, a később jelentőssé vált pszichoanalitikus használta saját magára 1910-ben, orvostanhallgatóként. Olyan nőket képzelt a szó mögé, akik elmozdulnak a nő hagyományos ideáljától, és mindenekelőtt szellemi, alkotó emberként és társként tekintenek önmagukra. Róluk szól ez a könyv. A nők kapcsolódása a pszichoanalitikus szakmához az intellektuális női szereplehetőségek kibontakozásának reprezentatív jelensége. Számszerűen ugyan egy szűk csoport történetéről van szó, amely viszont rendkívül sok szálon érintkezik a korabeli kultúrával és társadalommal, ezért az életutak tükrében nemcsak a pszichoanalízis, de a nőtörténet, illetve a társadalom- és politikatörténet jelentős eseményei és folyamatai is nyomon követhetők. A könyv fejezetei egyfelől a nőiség pszichoanalízisben betöltött szerepét, jelentését, másfelől az első magyar női pszichoanalitikusok pályáját mutatják be. Feltárják a pszichoanalízis budapesti iskolájában dolgozó nők társadalmi hátterét, a szakmába való belépésük körülményeit, érdeklődési területeik jellegzetességeit. A fő fejezetek egy-egy jelentős női pszichoanalitikus: Hajdu Lilly, Gyömrői Edit, Bálint Alice, Kovács Vilma és Rotter Lillián életén és pályáján vezetnek végig, számos új életrajzi forrás bevonásával. Az utolsó fejezet rövidebb életrajzai további közel harminc korai magyar (és magyar származású) női analitikus portréját rajzolják meg – közülük többen szinte teljesen ismeretlenek voltak a pszichoanalízis-történet számára.

Régi ideálok

Régi ideálok A publikáció eredeti forrása

Novák Katalin, a büszke genderideológus

Az úgynevezett szaktisztításnak álcázott kormányzati önkény, az ultraliberális tanok megfékezését ígérő politikai hadjárat valójában hatalmas öngól: Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az elmúlt években számos olyan kormányzati intézkedést mutatott be nagy büszkén a nyilvánosságnak, amely éppen a genderkutatásokra épült.

Ami a pult mögött és a peronon túl kezdődik – szakszervezetiség, nők elleni erőszak, zaklatás a munkahelyeken

A ’me too’-aktivizmus nemzetközi és magyarországi kibontakozása nemcsak tabukat döntött meg, hanem lehetőséget adott – többek között a hazai érdekvédelemnek is – hogy érdemben foglalkozzon a nők elleni erőszakkal, zaklatással a munkahelyeken. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozatának megbízásából az IDEA Intézet által 2018. szeptember-októberében készített felmérése úttörő kezdeményezés a munkavilágában. A csaknem 40 kérdésből álló kérdőív segítségével nemcsak az volt a vizsgálat tárgya, hogy mennyire ismerik a nők, szakszervezetek női tagjai a ’me too’-mozgalmat, hanem olyan kérdésekre is keresték válaszokat, mint például, hogyan ítélik meg a szakszervezetek teljesítményét ezen a területen, miként azonosítják a szexuális erőszakot és a zaklatást? Mit tesznek szakszervezeti tag nők, ha erőszakot vagy bántalmazást tapasztalnak, vagy éppen átélnek, mennyire ismerik a hatályos jogi környezetet? Milyen típusú segítséget várnának a saját feletteseiktől, vagy éppen a szakszervezetektől, illetve és miért nem fordulnak segítségért, ha megtörténik velük vagy tudomásukra jut? A kutatás külön kérdésekben foglalkozott a munkavégzés közbeni tapasztalt bántalmazás problémájával is. Az alábbiakban gyorsjelentésünkben a 2018. november 22-én nyilvánosságra kerülő teljes kutatás csomópontjainak egyes eredményeit tájékoztatójelleggel és nem a teljesség igényével mutatjuk be.

Államszocializmus – nők – ellenzékiség

Az államszocializmus éveiben a „nőkérdés” — mint minden más társadalmi kérdés — tematizálása a központilag vezérelt, pártellenőrzés alatt működő állami szervek kezében volt. Ebben a domináns diskurzusban a nőkérdést, a nők emancipációját (elsősorban az alkotmányban rögzített jogokkal és a teljes foglalkoztatatás politikájával) megoldottnak tekintették, a női egyenjogúság témája elsősorban propaganda minőségében jelent csak meg. A nők és férfiak közötti társadalmi különbségek, a diszkrimináció különböző formái azonban fennmaradtak ebben az időszakban is: megmaradt a bérek közötti jellegzetes különbség, nagy maradt a munkaerő-piaci szegregáció, a nők továbbra is alulreprezentáltak maradtak a vezető pozíciókban és a közélet jelentős fórumain. A magánéletben többé-kevésbé változatlanok maradtak a felelősség-megosztás mintázatai, és a nő-férfi viszonyrendszer felépítésében nem kérdőjeleződött meg a nőket alárendelő, szexista diskurzus, fennmaradtak a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák. A hetvenes évektől, a Kádár rendszer ellenzékeként megjelent az elsősorban értelmiségiekből álló ellenzéki hang (későbbi nevén a demokratikus ellenzék), a fennálló hatalom és intézményeinek bírálójaként. Ezekben a körökben számos női aktivista vett részt. (Közismert egy 1973-as aláírásgyűjtő akciójuk, amelyről a közelmúltban az egyik egykori résztvevő, Körösi Zsuzsa egy nagyszabású dokumentumfeltáró kutatást végzett.) Ám Magyarországon elmaradt ezen ellenzéki nők nőmozgalommá szerveződése, és az ellenzéken belül elmaradt a rendszer nőpolitikájának kritikája — míg a többi kelet-európai pártállamban több helyen is találunk ilyen kezdeményezéseket és létrejöttek a nyugati demokráciák második hullámos feminista mozgalmaihoz hasonló, azok diskurzusából merítkező csoportok. A tanulmány a Kádár korszak alatt a nők társadalmi helyzetnek tematizálódását mutatja be az első nyilvánosságban, a második nyilvánosságot tekintve pedig rekonstruálja a demokratikus ellenzékhez kötődő személyek visszaemlékezései és archív dokumentumok alapján, (külső és csoporton belüli tényezők figyelembe vételével), hogy a nőkérdés témája miért maradt ki az ellenzéki politizálásból.