2016 Archívum - Nőkért Egyesület

Én vagyok Malala

Amikor a tálibok elfoglalták a Szvát-völgyet, egy kislány kiállt saját jogaiért. Malala Juszufzai nem tűrte, hogy el akarják némítani, és harcba szállt azért, hogy tanulhasson. 2012. október 9-én mindezért kis híján az életével fizetett. Ezen a napon Malala épp az iskolából hazafelé tartott, amikor megtámadták és közvetlen közelről fejbe lőtték. Nem sokan bíztak felépülésében. Malala mégis talpra állt.
Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt legfiatalabb hős, akit Nobel-békedíjra jelöltek.
Az Én vagyok Malala nem csupán egy magával ragadó történet a családról, melynek életét felforgatta a terrorizmus, hanem megható példázat a szülők rendíthetetlen szeretetéről egy olyan kultúrában, ahol csak a fiúkat veszik emberszámba. Ez a könyv megmutatja, hogy egyetlen ember is elég ahhoz, hogy jobbá tegye a világot.
Malala Juszufzai akkor került a figyelem középpontjába, amikor a BBC urdu nyelvű honlapján naplót kezdett írni az életéről a tálib megszállás idején. A Gul Makai álnéven közölt írásaiban gyakran beszél arról, családja mennyit küzd azért, hogy a Szvát-völgyben a Malalához hasonló korú lányok tanulhassanak. 2012 októberében egy tálib katona megtámadta a lányt: közvetlen közelről lőtte fejbe. Malala azonban a csodával határos módon felépült, és tovább folytatja a lányok tanuláshoz való jogáért vívott harcát. Malala bátorságát és állhatatosságát 2011-ben Pakisztánban a Nemzeti Ifjúsági Békedíjjal tüntették ki, majd ugyanebben az évben a Nemzetközi Gyermek Békedíjra is jelölték. Ő lett 2013-ban minden idők legfiatalabb Nobel-békedíj várományosa. Egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján, másodjára azén a lapszámén, amelyben a Világ 100 Legbefolyásosabb Embere istáját közölték. Ugyancsak a befutók közt szerepelt Az Év Embere-díj várományosai közt 2012-ben.
A Malala Alapítvány segítségével amelynek Angelina Jolie az egyik szóvivője, aki 200.000 dollárral támgatta az alapítvány működését Malala továbbra is a lányok tanuláshoz való jogáért folytatott küzdelem élharcosa. Ez a nonprofit szervezet a közösségi szinten megszervezett oktatást és világszerte az oktatásügyért küzdők támogatását tűzte ki céljául.
A könyv társszerzője, Christina Lamb a világ egyik legismertebb külügyi tudósítója, aki 1987 óta tudósít Pakisztánról és Afganisztánról. Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait, öt könyv szerzője, öt alkalommal nyerte el az Év Brit Külügyi Tudósítója-díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat is. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazír Bhuttó kampánykörútján, ahol több tucat ember lett öngyilkos bombamerénylők áldozata. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.

Prostiként dolgoznak, és nagyon keveset tudnak a szexualitásról

Dés Fanni szociális munkásként külföldön dolgozó magyarországi prostituáltakkal foglalkozott. Az SOS Gyermekfalvak szexuális abúzusról szóló sorozatában arról beszélgettünk, milyen kényszerek hatására lesz valaki prostituált, mi történik a nők gyerekeivel, és megoldás-e a prostitúció dekriminalizálása.

Nekem egyáltalán nincs kedvem a nőkhöz

Négy muzulmán férfival beszélgettünk, akik szeretnének itt maradni. Szó esett a „jó asszonyokról”, a „rossz férfiakról” és az első csókról.

A lányok, akik meg akarják változtatni Afrikát

Afrika különféle országaiból öt aktivista beszél azokról a problémákról, amelyek meghatározzák az életüket, a mozgáskorlátozottságtól a nemi egyenlőségen át a női nemi szervek megcsonkításáig.

Velünk beszélj, ne rólunk! Hátrányokkal induló aktivisták beszélnek életükről és munkájukról

A kötet célja, hogy olyan embereket mutasson be, akik annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy megtapasztalták az elnyomást és kirekesztettséget, közéleti, aktivista vagy érdekvédő szerepet vállaltak és vállalnak.
A könyv inspirációként kíván szolgálni azok számára, akik nehéz körülmények között élnek vagy valamilyen hátrányt szenvednek a magyar társadalomban, és modellt kíván mutatni arra, hogy hogyan képesek a legnehezebb körülmények között élő emberek is teljes jogú, másokért aktívan cselekvő állampolgárként élni. Mindenkiben ott szunnyad az érdekvédő, csak merni kell előcsalogatni magunkból!
A kötet azoknak is szól, akik bár maguk nem tapasztaltak meg elnyomást vagy kirekesztettséget, és akár még részt is vesznek a közéletben, nehezen tudják elképzelni, hogy hátrányos helyzetű emberek közösségi vezetőkké váljanak.
A kötetben tizenöt portré olvasható olyan aktivistákról és érdekvédőkről, akik saját hátrányaikból kovácsoltak erőt. Ők mind egy igazságosabb társadalomért dolgoznak, és azért, hogy a hozzájuk hasonló emberek helyzete javuljon: Balog Gyula, Bandor Bea, Csécsei Ilona, Csonka József, Erdős Jánosné Csurika, Fekete Gy. Viktor, Kalányos Zsolt, Mussa Kilam, Kiss Csaba, Lakatosné Zsefle Zsuzsanna, Márkus József, Márton Gábor Csaba, Nagy Szilvia, Oravecz Lizanka, Velenczei Ágnes.

„Megtettük-e azt, amit az eszményeink szerint meg kellett volna, hogy tegyünk?” Az államszocializmus demokratikus ellenzékének elmaradt nőemancipáció-reflexióiról

Az államszocializmus évtizedeinek emancipációs politikáját elemzők közül többen feltették a kérdést – jellegzetesen a rendszerváltás után –, hogy a szovjet típusú emancipáció valóban a nők felszabadítását és a társadalmi nemek újfajta, egyenlőségen alapuló felépítését eredményezte-e. Bár az 1949-es alkotmány kimondta a nők egyenjogúságát, a teljes foglalkoztatottság politikája biztosította a nők helyét a munkaerőpiacon, kiépítették az óvodai és bölcsődei ellátást, a képzés támogatásával magasabbá vált a nők iskolázottsága, és a párt által definiált kvótáknak köszönhetően jelen voltak a politikai döntéshozatalban, mégis mindezek mellett a nők továbbra is alulreprezentáltak maradtak a vezető pozíciókban, a közélet jelentős fórumain. A magánéletben többé-kevésbé változatlanok maradtak a felelősség-megosztás mintázatai, és a nő-férfi viszonyrendszer felépítésében nem kérdőjeleződött meg a nőket alárendelő, szexista diskurzus (Corrin 1994, Einhorn 1993, FunkMueller 1993, Adamik 2000, Bollobás 2006, Fodor 2003, Schadt 2003, Takács 2015). Fennmaradtak a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák (H. Sas 1984). Mindezeket figyelembe véve a korszak nőpolitikájának eredményei joggal jellemezhetőek a „részleges emancipáció” kifejezéssel (Fodor 2003). Míg a hasonló, pártállam-rendszerű, szovjet blokkbeli országok közül több helyen is megfogalmazódott a rendszer nőpolitikájának kritikája, és hasonlóan a nyugati demokráciák második hullámos feminista mozgalmaihoz, kezdeményezések, csoportok, mozgalmak jöttek létre (Lóránd 2012), Magyarországon ez elmaradt. Jelen tanulmány azt vizsgálja, felmerült-e a pártállam egyéb mozzanatai mellett a nőpolitika kritikája a második nyilvánosságban, amelynek formálója elsősorban a Demokratikus Ellenzék volt? Voltak-e az ellenzéki körökön belül feminista hangok, és milyen külső és belső erők hatottak ezek megjelenésére és elhalására?

Roma nők helyzete és lehetőségei a szülészeti ellátásban

Ez a kiadvány a Születésház Egyesület Tedd meg az első lépést! Együtt a nőkkel a tiszteletteljes szülészeti ellátásért (Norvég Civil Támogatási Alap), illetve a Szülési jogok és esélyegyenlőség (Nyílt Társadalom Alapítvány Budapest) című projektjeinek keretében, roma nők körében felvett mélyinterjúk tapasztalatait foglalja össze. Az interjúk célja az volt, hogy mélyebben megismerjük és megértsük a megkérdezett roma közösségek nőtagjainak tapasztalatait, szükségleteit és igényeit a szülészeti ellátással kapcsolatban.
Az interjúkat felvette: Fazakas Pálma, Schmidt Erika (Születésház Egyesület)
A tanulmányt írta: Dr. Bodrogi Bea (Születésház Egyesület)