2005

A feleséged vagyok, nem a cseléded

Vége a gondtalan atlétatrikós sörözésnek! Bealkonyult a szép világnak, az a nő, aki elolvassa ezt az új neofeminista könyvet, többet biztos nem viszi a sört a tévé elé. A feleséged vagyok, nem a cseléded – a melltartó feltalálása óta a legtöbb öntudatot adja a nőknek. A feleséged vagyok, nem a cseléded azokról a problémákról szól, amelyekkel minden nőnek minden nap szembe kell néznie, függetlenül lakóhelytől és társadalmi helyzettől, kezdve a ki tegye tisztába a gyereket kérdéstől az elszámoltatott kosztpénzen át az ágybeli szereposztásig.

A varázstalanító emancipáció mítosza

 A feminizmust lejáratni próbáló ideológia igen sokrétű, egyik aspektusa az a sztereotípia, miszerint a feminizmus megöli a romantikát. Nem megöli, inkább lehetővé teszi: az alávetettség ugyanis minden, csak nem romantikus! Sőt, a romantika, a szerelem varázsa ott kezdődik, ahol a hímsovinizmus végződik. (Antoni Rita)
(A szerző Emancipáció és identitás c. doktori  disszertációjának részlete, ELTE Szociológiai Intézet, Budapest. Témavezető: Neményi Mária. 200 p. 2005.)

 

Feminista Almanach

„A kötet, amely nem hiányozhat egyetlen nő könyvtárából sem – férfiaknak pedig egyenesen kötelező! Akik eddig azt hitték, hogy a feministák át akarják venni a hatalmat, és ugyanolyanok akarnak lenni, mint a férfiak – tévednek. A feministák továbbá nem szőrös lábú, elhanyagolt külsejű, családot messziről kerülő leszbikusok, akik véres szájjal ócsárolják a fennálló rendet. Megjelent a Feminista Almanach, amely eddig egyedülálló módon mutatja be, hogy a feminista mozgalom célkitűzése a nők emberi jogainak biztosítása (biztonsághoz való jog, egyenlő bérek, egyenlő munkaerőpiaci esélyek stb.), és nem a férfiviselkedés imitálása. Akinek eddig tévhitei vagy ellenérzései lettek volna a feministákkal kapcsolatban – olvassa.” (Török Mónika)

Miért bántalmaz? Miért bántalmazhat? A családon belüli erőszak: a férfiak felelőssége

Manapság már egyre kevesebben tagadják, hogy a nők és gyerekek ellen irányuló erőszak súlyos társadalmi probléma. Az is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a magyar társadalom reakciója egyáltalán nem áll arányban ennek a problémának a súlyosságával.
Ez a kiadvány nemcsak a családon belüli erőszak alapfogalmait, hanem az ekörül kialakult előítéleteket és tévhiteket is tisztázza.

Simek Kitti

Rácz ​Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut! című sikerkönyv szerzője írja a mű bevezetőjében: „Kitti tragédiája az Isten háta mögött történt, egy kis faluban. Nem volt ott senki, aki egy embertelen kínokat kiálló kislány és családja mellé állt volna. Hogy történhetett ez meg? Ebben a törékeny kis kötetben Kitti maga mondja el nekünk. Előtte azzal áltattam magam: ez az én családomban, vagy másokban, amelyeket ismerek, nem történhet meg. Kitti történetét olvasva nem marad hely az önáltatásra. Megtörténhet bárkivel. Egy tizenéves kislány, akit megfosztottak a gyerekkorától, az emberi méltóságától, akit nem kímélt sem a saját nevelőapja, sem a környezete, sem az igazságszolgáltatás, megindító bölcsességgel, önmagát sem kímélve vall szenvedéseiről. A családon belüli erőszak jelensége nem statisztika, nem mítosz és nem lehet többé magánügy. Kitti vallomása azzal szembesít, hogy a családon belüli erőszak ellenében nem vagyunk tehetetlenek. Az áldozatok itt élnek, közöttünk: felismerhetőek. Magyarországon minden harmadik napon meghal valaki bántalmazásban. Ma. Holnapután. Azután. Kitti nem vádol, nem tesz szemrehányást, hanem a sokat szenvedettek bölcsességével tanít. A felelősségről. Amely most már az enyém is. És a Tied. Mindannyiunké.”