2004

„Megpróbáltunk már úgyszólván minden testgyakorlatot a nőkkel megkedveltetni, de nálunk a nők, kivéve pár mágnásnőt egyet sem karoltak fel igazán. Nálunk a nők nem halásznak (!), kirándulásban nem gyalogolnak, nem labdáznak, nem vívnak, nem csónakáznak, nem tornáznak, alig egy keveset úsznak és korcsolyáznak, sokat tánczolnak”. Ezekkel a szavakkal kezdi cikkét egy magát megnevezni nem kívánó szerző, az első modern magyar sportlap, a Herkules egyik számában. A Herkules megalakulása (1884) óta lelkesen támogatta a női sportot, igyekezett képes, ismeretterjesztő cikkeket, „tárczákat” írni a legkülönfélébb női testgyakorlatokról. S alig egy évvel a lap megalakulása után egy névtelen cikk keserűen számolt be „a nők közönyéről”2, s részletesen tudósított arról, hogy a hölgyek milyen sportágakat nem űznek. A Herkules minden erőfeszítése ellenére a női sport csak igen szűk körben („mágnás nők”) és igen kevés sportágban terjedt. Minden népszerűsítés, propaganda kudarcot vallott egy (álszemérmes világ (ál)erkölcsein, ahol az élet minden pillanatát illemkönyvek szabályozták.
Tanulmányom az előző századforduló hölgyközönségének sportjait, mulatságait, kedvelt szórakozásait vizsgálja sportágról-sportágra. Megpróbálom röviden vázolni, hogy az a néhány „sportlady”, aki dacolt a társadalmi előítéletekkel, milyen sportágakkal próbálkozhatott a 19. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben. A gyér adatok ellenére igyekeztem áttekinthető képet adni a századvégi hölgyközönség sportjairól, mulatságairól, kedvelt szórakozásairól. Részletesen foglalkoztam a korcsolyázással, a tánccal, a tornával, a kerékpározással, az úszással, a lawn-tenisszel és a vívással, a különböző sportágak részletes elemzésén keresztül próbálom bemutatni a századvégi hölgyek nemsportolásának okait.”