1995

A három Róza

Amikor Jókai Mór az anyai átok ellenére feleségül vette Laborfalvi Rózát, annak már volt egy tizenharmadik évében lévő törvénytelen lánya, akit ugyancsak Rózának hívtak. Az új „Jókai” kisasszony szeszélyes, elkényeztetett gyermek volt, fiatal lány korában pedig makacs, fékezhetetlen teremtés. Az ő törvénytelen lánya a harmadik Róza, akit anyja halála után Laborfalvi kérésére Jókai örökbe fogadott. A harmadik Rózából Feszty Árpádnak, a körkép festőjének felesége lett. Laborfalvi halála után a házaspár együtt élt Jókaival. A harmonikus viszony akkor szakadt meg, amikor Jókai feleségül vette Nagy Bellát, a nála ötvennégy évvel fiatalabb színésznőt. Jókairól és a három Rózáról szól a népszerű írónőnek ez a nagyrészt ismeretlen életrajzi adatokat feltáró, de romantikus elemekben is bővelkedő igaz regénye.

Férjezett asszonyok

A férjezett asszonyoknak csaknem fele „házi erõszak” áldozata – közölte az ENSZ jelentése, amelyet márciusban, a társadalmi kérdésekkel foglalkozó koppenhágai konferencián hoztak nyilvánosságra.

Hímnem, nőnem: a médium nem semleges

A Nyilvánosság Klub Monitor csoportja egyebek mellett a televíziós hírmûsorok tartalomelemzésével keresett választ arra, hogyan jelenítik meg a médiumok a nõket, milyen képet vetít ki a két nem egymáshoz való viszonyáról.

Magyar nők, ahogyan Amerikából látják

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közreadta az 1994-re vonatkozó jelentését az emberi jogok nemzetközi helyzetérõl. A magyarországi állapotokat taglaló anyag a Magyar Hírlap február 8-i számában olvasható. Innen idézzük a „Nõk” címet viselõ részt…

Búcsú Hochberg Ágnestől

Otthonosan mozgott a világban. Meg fordult Firenze, Párizs, New York  egyetemein és alternatív . köreiben.  Itthon a Feminista Hálózat alapítójaként és az Autonómia csoport tagjaként ismerhették az angol szakos bölcsészt.

Nők és nevek

Egyes természeti népeknél a név mágikus jelentõséggel bír. A név azonos az emberrel, megváltoztatása elképzelhetetlen, hiszen az a személyiség elvesztését jelentené. Igaz, ebben az esetben még csak egy névrõl van szó, amely az ember önmagával való azonosságát fejezi ki. Sok esetben ezt a nevet kimondani sem lehet, nehogy az ártó erõk megtudják, mert ez a név tulajdonosára végzetes következményeket zúdíthat.

A csomag

Az egyik szakszervezet fõtitkárasszonya, amúgy parlamenti kép. viselõ, azt mondja: vasárnap fõz egy regiment töltött káposztát, mert a következõ héten nem jut ideje ilyesmire, annyira el lesz foglalva…

Nőmozgalmak nyugaton és keleten

A nõk hátrányos társadalmi helyzete bizonyított tény. Nemzetközi Statisztikák szerint a világon megtermelt jövedelmek tizedét kapják a nõk, holott a munka kétharmadát végzik. Mivel a házimunka és a gyermek-nevelés a patriarchális társadalmakban nagyrészt a nõk feladata, így õk kevésbé vesznek részt a pénzzel és társadalmi presztízzsel járó feladatok ellátásában.

Másutt törvényellenes, nálunk hirdetik

A fenti újsághirdetést az Expressz újságban találtam, Egy belvárosi „menõ” 18. századi zeneszerzõrõl elnevezett kávéház keres fiatal, csinos felszolgáló lányokat.