Barbara Strozzi
Korának híres költője, Giulio Strozzi házasságon kívül született lánya. Zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, apja támogatta és a legjobb tanárokat fogadta mellé. 16 évesen már
Korának híres költője, Giulio Strozzi házasságon kívül született lánya. Zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, apja támogatta és a legjobb tanárokat fogadta mellé. 16 évesen már
1861. december 28-án született Padovában. Krecsányi Ignác fedezte fel 16 éves korában. 1886-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1918-ban örökös tagja lett. A korszak egyik legszélesebb skálájú
A pármai Boito konzervatóriumban tanult, 1944-ben volt az első hivatalos fellépése, és két év múlva már a milánói Scala újramegnyitásán énekelt. 1955 és 1973 között
Bolognában született, 1736-ban kötött házasságot Giovanni Manzolinivel, aki a helyi egyetem anatómiatanára volt. Giovanni otthoni laboratóriumában emberi szervekről készített viaszmodelleket, felesége is elsajátította az eljárást.
Bari mellett született, Giuseppina Baldassare-Tedeschi tanítványa volt. 1933-ban megnyert egy énekversenyt, a rákövetkező évben lett ismert a neve, amikor Milánóban előadás közben ugrott be a Pillangókisasszony szerepébe.
Ann Mary Severn Rómában született, ahol festőművész apja élt akkor családjával. Kezdetben apjától tanult rajzolni, majd Angliába való hazatérésük után George Richmond, majd Párizsban Ary
A XIX. század egyik legjelentősebb balerinája hétéves korában lett a milánói La Scala Academy tanulója. Tízévesen már eltáncolt kisebb szerepeket, néhány évvel később volt első
Gazdag nemesember törvénytelen lánya volt, akinek tehetségére hatéves korában figyelt fel egy pap. Tanácsára apja taníttatni kezdte. A kislány megtanult görögül, latinul, franciául, spanyolul, jártas
Apja volt az első, aki felismerte tehetségét, Milánóba utazott vele és a kor legjobb énektanáraihoz járatta. Első fellépése 18 évesen Bergamoban volt. Az 1812/13-as szezonban
A matematikai történetének kiemelkedő jelentőségű alakja Milánóban született, gazdag kereskedőcsaládba. Széleskörű nevelést kapott, hétéves korában három, tizenegy évesen már hét nyelven írt, olvasott és beszélt.