Dénes Vera
A budapesti Zeneakadémia hallgatója volt, 1935-ben művészi, 1937-ben tanári oklevelet szerzett. Diákévei alatt tanítványokat vállalt és első koncertjét is megtartotta, 1935-ben döntős volt a bécsi
A budapesti Zeneakadémia hallgatója volt, 1935-ben művészi, 1937-ben tanári oklevelet szerzett. Diákévei alatt tanítványokat vállalt és első koncertjét is megtartotta, 1935-ben döntős volt a bécsi
Budapesten és Bécsben tanult, Laura Hilgermann, Felicie Kashovska és Mária Budanovicz voltak a mesterei. 1937-ben a bécsi nemzetközi énekverseny megnyerése után a salzburgi opera társulatával
1942-ben első helyezést ért el az országos női bajnokságon, amelyet további nyolc alkalommal nyert meg. A magyar női versenyzők közül elsőként kapta meg a nemzetközi
Ötvenszeres válogatott, hatszor volt magyar bajnok, öt egyéni világbajnoki aranyérme van, csapattal háromszor nyert Európa-bajnokságot. Testvérével, Ilonával a Fodor Testnevelő és Vívó Intézetben tanultak vívni. 1929-től a Detektív
1937-ben Párizsban csapatban világbajnoki aranyérmet nyert. Kétszeres Európa bajnok, 1934-ben Varsóban, 1935-ben Lausann-ban nyertek. A BEAC-ban kezdett sportolni, majd a Detektív Athletikai Clubban és a
Francia-német szakos tanár, budapesti középiskolákban tanított. Meséket, regényeket, esszéket írt, G. Sand, A. Daudet, R. Gary, É. Zola, Vercors, Colette, C. McCullough műveit fordította. Néhány
Az első magyar női olimpiai bajnok testvérével, Margittal, a Fodor Testnevelő és Vívó Intézetben tanult vívni. 1929-től a Detektív Atlétikai Club sportolói lettek, mert ez volt az egyetlen, amelyik
A Munkás Testedző Egyesületben tornázott, majd Pozsonyban egy mozdulatművész mellett dolgozott. 1928-tól Bécsben Gertrud Kraus növendéke volt, 1930-tól Budapesten Ritter Máriától tanult, akinek később munkatársa
A Drávaszög első néprajzi kutatója Monyoróson született. Vörösmarton és Pécsett tanult, az egyetemet német-latin szakon Belgrádban végezte. A vörösmarti algimnáziumban tanított, tanári munkája mellett a
Banktisztviselőnek indult, majd a Pesti Hírlap, 1945 után a Magyar Nemzet munkatársa volt. Regényeiben szórakoztató, könnyed hangon a kortárs, általában polgári nők életét mutatta be.