Magyarország

Kővégó Maris (Molnár Gáborné)

Negyvenszálláson született, gyerekkorában tanult meg kézimunkázni. A hímzés és pingálás, mintatervezés szakmai fogásainak elsajátításában Király Ilus volt a mestere. 1952-ben a Kalocsai Népművészeti és Háziipari

Ormos Mária

Debrecenben született, édesanyja Förster Elza műszaki rajzoló. Érettségi után a Debreceni Tudományegyetem történelem-magyar szakos hallgatója. Diplomájának megszerzése (1952) után a debreceni, majd a szegedi egyetemen

Ligeti Magda

A szegedi egyetemen diplomázott, 1935-től 1943-ig a Zsidó-kórház idegosztályán dolgozott. A háború után intézeti főorvosként pszichoterápiával, gyerekek nemi felvilágosításával foglalkozott, cikkeket, könyveket publikált a témában.

Berek Kati

1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, a Nemzeti Színház szerződtette, ahol majdnem két évtizedet töltött. A Huszonötödik Színház egyik alapító tagja, játszott több vidéki színházban is.

Pásztory Ditta

Pásztory Edith a budapesti Konzervatóriumban 1922-től először Somogyi Mór, majd Bartók Béla tanítványa volt, akihez 1923-ban feleségül ment. Tanulmányait félbeszakította, férje otthon foglalkozott vele. Néhány

Osvát Zsuzsa

Back Zsuzsanna Budapesten született, belvárosi ügyvéd lánya, jóeszű, olvasott, érdekelte a feminizmus, a pszichoanalízis, a modern irodalom. Érettségi után egy Andrássy úti könyvüzletben dolgozott, ott ismerkedett

Relle Gabriella

A budapesti Operaházban 1924-ben, főiskolásként debütált, a Lohengrinben Elza szerepét énekelte. Nemcsak itthon, de külföldön is komoly sikerei voltak, a berlini Staatsoper rendszeresen hívta vendégfellépésekre.

Techert Margit (Magyary Zoltánné)

Budapesten született 1900. okt. 17-én. Tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán végezte 1918 és 1923 között. 1925-ben még egy fél évig tanult a louvaini egyetemen és az 1926/27-es tanévben

Szabóné Nogáll Janka

Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi

Unger Karolina

Bécsben (egyes források szerint Székesfehérvárott) született, Olaszországban tanult énekelni. Első fellépése Bécsben volt 1821-ben, Dorabellát énekelte a Cosi fan tutte-ban, a szerepre Franz Schubert készítette fel.