Magyarország

Rakovszky Zsuzsa

Rakovszky Zsuzsa Sopronban született 1950. december 4-én. Költő, író, műfordító. Apja, Rakovszky Tibor jogot végzett, a háború előtt a közigazgatásban dolgozott mint főispáni, majd miniszteri titkár,

Méhely Mária

1880. december 3-án született Budapesten. Apja Méhely Pál vasúti tisztviselő, anyja Czapf Júlia, aki tehetségesen zongorázott, de a műkedvelő zenélésen túl nem voltak előadói ambíciói.

Takaróné Gáll Beatrix

Kiskunfélegyházán született 1894. december 30-án a család nyolcadik gyermekeként. Apját hatévesen elvesztette. Megözvegyült anyja minden gyerekét taníttatta. Beatrix a helyi római katolikus tanítóképzőben elemi iskolai

Burchard-Bélaváry Erzsébet

A Montessori-módszer hazai meghonosítója, magánóvoda- és magániskola-alapító, szakszervezeti vezető. 1916-ban végzett a budapesti Csalogány utcai tanítóképzőben. Bécsben megismerkedett Montessorival és pedagógiájával, ezeknek az elveknek alapján

Engelhardt Anna

1791-ben született Nagyszebenben, szegény erdélyi szász családban. Szüleit korán elveszítette, ezután cselédnek állt. Munkaadója, Láng Ádám János színész – az első magyar színtársulat alapítójának, Kelemen Lászlónak a

Czigány Kinga

Győrben kezdett sportolni, majd 1990-től a fővárosi Újpesti Dózsa, 1993-tól a Bp. Honvéd versenyzője volt. Első bajnoki aranyérmét 1986-ban a serdülő OB 500 méteres számában

Vágó Eszter

Debrecenben született, 1951-ben diplomázott az ELTE-n. A Dunaújvárosi (akkor Sztálinváros) Múzeumban kezdett, és korán bekövetkező haláláig ott dolgozott. Lelkiismeretes és jószimatú tudós volt, a Duna

Nagypál Judit

1957-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Országos Műemlékfelügyelőségnél kezdett dolgozni. Az évek során végzett műemlékvédelmi munkáját a szakma itthon, az 1964-ben tartott velencei építészkongresszus

Absolon Sarolta

Nagykőrösön született, a középiskola elvégzése után a járásbíróságon volt tisztviselő. 1943-ban Budapestre ment, ahol egy telefonközpontban dolgozott. A Vörös Brigád nevű ellenálló csoport tagja volt,

Széchy Ágnes

A magyar állatvédelem úttörője, nemzetközileg is elismert környezet- és állatvédő. Alapító tagja a Fauna Egyesületnek, szerkesztője a Fauna Híradónak, hazai és külföldi folyóiratokban  jelentek meg