Magyarország

Kis Jankó Bori

Valódi neve Gáspár Antalné Molnár Borbála, a Kis Jankó nagyapja, Nagy János mezőkövesdi szűcsmester ragadványneve volt. A mester egyik lánya, Bori szintén érdeklődött a népművészet

Nőkért.hu

Fáylné Hentaller Mariska

1856-ban született Jászberényben. Tizenhat éves korában hozzáment Fáyl Frigyes zenetanárhoz. 1879-ben megözvegyült, ezután kezdett írással foglalkozni. Művei főként ifjúsági regények és elbeszélések. Az elsők között érezte

Moldován Stefánia

1953-ban, Sipos Jenő tanítványaként végzett a budapesti  Zeneművészeti Főiskolán. A szegedi Nemzeti Színház szerződtette, nyolc sikeres évet töltött ott. 1961-ben a budapesti Operaház magánékese lett,

Dukai Takách Judit

Az első jelentős magyar költőnőként számontartott, Malvina néven publikáló Takách Judit 1795. augusztus 9-én született Dukán, nemesi családból. A kislány gondos nevelésben részesült, és amikor

Majthényi Flóra

1837. július 28-án születik Nyitranovákon (ma Szlovákia), nemesi családba. Hétéves, amikor apja a család anyagi helyzetének leromlása miatt öngyilkos lesz. Anyja nem hajlandó leadni a

Varga Etelka (Nyakas Miklósné)

Debrecenben született, a Nyíregyházi Tanítóképző hallgatójaként ismerkedett meg a népművészettel, azon belül is a szövés keltette fel érdeklődését. Iskolai elfoglaltsága mellett járta a falvakat, mintákat

Karády Katalin

A kőbányai Kanzler család hetedik gyerekeként született a Százados úti lakónegyedben 1910. december 8-án. A szegénységet cipészmester apja agressziója is tetézte. A kislány egy nemzetközi

Fonó Renée

1908. december 19-én született. A pécsi egyetemen végzett 1938-ban, utána az Állami Gyermekmenhelyen, 1940-től a László, majd a Madarász utcai Kórházban dolgozott. Kutatási területe a

Ladomerszky Margit

1924-ben végzett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláján, Székesfehérváron kapott szerződést. Az elkövetkező években játszott Kaposváron, Pécsen, Szegeden. 1929-ben szerződött el a Vígszínházhoz, sok komoly szerepet

Hevesi Erzsébet

A magyar golfsport legeredményesebb versenyzője 15 éves volt, amikor a Magyar Golf Club játékosaként megnyerte első versenyét. 1921-ben lett először magyar bajnok, pályafutása során összesen 19 magyar