Magyarország

Konek Ida

Pozsonyban született, Budapesten Telepy Károly, Münchenben Josef Fluggen tanítványa volt. 1885-ben Párizsba ment, ahol egy ideig Munkácsy Mihály műtermében dolgozhatott. Később hosszabb időre Firenzébe költözött.

Czóbel Minka

A modern költészet első hazai képviselői közé tartozott. Előkelő családba született, igényes nevelést kapott, több nyelven beszélt. Sokat utazott, Párizsban a Sorbonne hallgatója volt. Korán

Büttner Júlia

Sajóvámoson született, az ottani leánynevelő intézet tanulója volt. 1873-ban a Fővárosi Lapok-ban jelent meg első írása. 1887-től a Barsmegyei Hírlap szerkesztője volt. Humoros, érzelmes elbeszéléseit, folytatásos regényeit rendszeresen

Lebstück Mária

Jómódú kereskedő lánya, 13 éves korától Bécsben nevelkedett nagybátyja házában. A császárvárosban lett részese a forradalmi eseményeknek. Csatlakozott az egyetemi légióhoz, ahol Károly néven ismerték.

Leövey Klára

Máramarosszigeten született, Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter lányaként. Anyja nagy gondot fordított a lánya nevelésére, aki tehetségesen énekelt, ahelyi jótékony egyesület

Kalocsa Róza

A pedagógus családból származó tanárnő az elsők között volt, akik szorgalmazták a magyar nyelv tanítását az iskolákban. Az ország számos intézményében tanított, Szatmáron a protestáns

Kertész Erzsébet

 Önéletrajzi regényét ezekkel a mondatokkal indítja:    Apám és nagyanyám fiút vártak, helyette egy sovány, sűrű fekete hajú, síró-rívó kislány jött a világra 1909. szeptember

Kronberger Lili

1910-ben, berlini versenyéről Dr. Liedmann Frigyes, a Budapesti Korcsolyázó Egylet titkára számolt be:  „… a zenekar a Waldteufel keringőbe kezd, melynek lágy dallamos zenéje melle!

Ladányi Józsa

Debrecenben született, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarán végzett 1922-ben, sebész szakorvosi vizsgáját 1926-ban tette le. A debreceni Sebészeti klinikán kezdett dolgozni, 1935-ben osztályvezető adjunktusnak