Phúlan Dévi
A Banditák királynője alacsony kasztból való, rettenetesen szegény családba született. Szülei 11 évesen férhjez adták, férje brutálisan bánt a kislánnyal. Húsz éves korában egy banditacsapat
A Banditák királynője alacsony kasztból való, rettenetesen szegény családba született. Szülei 11 évesen férhjez adták, férje brutálisan bánt a kislánnyal. Húsz éves korában egy banditacsapat
ombayben született, négyéves korában kezdte a klasszikus indiai táncok tanulását, művészi pályafutása 1963-ban kezdődött. 1972-ben Kanadába utazott testvérét meglátogatni és bemutatni India klasszikus táncművészetét. Olyan
Az indiai nőmozgalom egyik vezéralakja Kalkuttában és Banarasban járt egyetemre, doktori értekezését Oxfordban készítette. Politikatudományt tanított a patnai és a berhampuri egyetemen. A Committee on
Tudományos pályafutása 1960-ban kezdődött a Sagar egyetemen, Madhya Pradeshben. 1975-ben Delhibe költözött. Az 1970-es években az Indian Sociological Society tagjaként nevéhez fűződik a nőkkel foglalkozó
Az előkelő brahmin kasztból származott, apjátol széleskörű ismereteket kapott, a szanszkrit nyelvet is megtanulta. Szülei korai halála után 1880-ban férjhez ment, nem egészen két év
A Kapurthala királyi családba született, tanulmányait Angliában folytatta. Hazatérte után komoly fordulatot jelentett életében Mahatma Gandhival való megismerkedése, ez indította el politikai szerepvállását, az Indian
Az elsőgenerációs feministák egyike, az első női bíró Indiában és az első nő, akit a legfelsőbb bíróság tagjai közé választottak. 1926-ban diplomázott, Kerala államban ő volt
Motilal Nehru lánya, Jawaharlal Nehru miniszterelnöke testvére. Családi hagyományainak megfelelően korán kezdett politizálni, részt vett a függetlenségi harcokban, többször bebörtönözték. 1937-ben beválasztották a kormányba, ő
India ma talán leggazdagabb asszonya 1953. március 23-án született Bangalore-ban. A Bishop Cotton leányiskola és a Mount Carmel College elvégzése után a Bangalore Egyetem hallgatója