Marie Majerova
Kladnoban nőtt fel, 1906-ban Párizsba ment, ahol két évig a Sorbonne hallgatója volt. Karrierje gyerekkönyvekkel indult, népmeséket gyűjtött és dolgozott át. Későbbi munkáiban a munkások,
Kladnoban nőtt fel, 1906-ban Párizsba ment, ahol két évig a Sorbonne hallgatója volt. Karrierje gyerekkönyvekkel indult, népmeséket gyűjtött és dolgozott át. Későbbi munkáiban a munkások,
A Budapesti Hírlapírók Egyesületének első női tagja Mezőnyárádon született, a miskolci polgári iskola elvégzése után Nagyváradon a tanítóképzőt végezte el, első novellája az önképzőkör lapjában jelent meg.
1904-ben Budapesten diplomázott, majd szülővárosában, Nagyváradon telepedett le, kör- és magánorvosként praktizált. Részt vett a századelő haladó mozgalmaiban, a nagyváradi Feminista Egylet és az ottani
A XIX/XX század fordulóján a modern nő, a modern újságíró megtestesítője volt. Cikkeit rendszeresen közölte a Budapesti Napló, A Hét, a Pester Lloyd. Írt publicisztikát, irodalmi kritikát, foglalkoztatta
Torontoban és Chicagoban járt egyetemre, 1909-től a Geological Survey of Canada állami irodánál kezdett dolgozni, és onnan is ment nyugdíjba 1946-ban. Kutatási témája elsősorban a
A londoni University College hallgatója volt geológia-biológia szakon, 1902-ben diplomázott, doktori értekezését a müncheni egyetemen védte meg 1904-ben. Ezután a manchesteri egyetemen kapott katedrát, az
Az első magyar gyógyszerésznő Thinagl Szerafin Nagyszombaton született, kisnemesi családba. Családja ellenkezése dacára 1898-ban gyógyszerész gyakornoknak állt, az így keresett pénzből pedig Kolozsvárra utazott, ahol
Romániában, Craiovaban született. Gábor Ignáccal kötött házassága után Budapesten laktak, ahol az általuk alapított Gábor-féle nevelőintézetet vezették. Izabella bécsi újságokban és a Pester Lloyd-ban publikált, tárcákat
Amsterdamban, jómódú családba született. Iskolái a Teekenschool voor den Werkenden Stand és a Rijksakademie van beeldende kunsten voltak Amszterdamban. Az Amsterdamse Joffers nevű, női festőkből
Az első nő, aki a Reichstagban felszólalt. Iparoscsaládból származott, 14 éves korában abba kellett hagynia az iskolát. Volt cseléd, gyári munkás, elmegyógyintézeti ápoló, megtanult varrni.