Péchy Blanka
Pécsett született, a budapesti Színművészeti Akadémián tanult színészmesterséget, 1914-ben végzett. A Magyar Színházhoz szerződött, 1927-től a Belvárosi Színház tagja volt. A következő évben Max Reinhardt
Pécsett született, a budapesti Színművészeti Akadémián tanult színészmesterséget, 1914-ben végzett. A Magyar Színházhoz szerződött, 1927-től a Belvárosi Színház tagja volt. A következő évben Max Reinhardt
1914-től az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, szobrászatot Abt Sándortól és R.A. Zutt-tól tanult, mellette a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti rajztanfolyamára járt. A Képzőművészeti szabadiskolában Vedres
Az első szerb nő, aki filozófiából doktorált. 1920-ban kitüntetéssel diplomázott a belgrádi egyetemen, és elkezdett dolgozni Giordano Brunóval kapcsolatos doktori értekezésén. Genfben és Párizsban végzett
12 éves volt, amikor anyja meghalt és neki kellett ellátnia négy testvérét. 16 éves volt, amikor apja is meghalt, és ő lett a családfenntartó. Leeds
Nagypécselyen született, iskoláit Veszprémben végezte. Első írásai a Nyugatban jelentek meg 1926-ban. A kritikusok és kortárs írók – Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Babits Mihály, Móricz
Marseille-ben született, ápolónőnek tanult, az első világháború alatt hadikórházakban dolgozott. 1919-ben házasságott kötött egy holland bankárral, akivel Londonban éltek. 1931-ben Párizsba ment, ahol bekapcsolódott a Ligue
Nővérével, Nadiaval együtt rendkívüli hatást gyakoroltak a francia zenei életre. Lili volt az első nő, aki elnyerte a Prix de Rome-ot, a párizsi Conservatoire hallgatói számára
Droskovóban született, Kijevben kereskedelmi iskolába járt, aminek elvégzése után 1909-ben Moszkvába ment, ahol az F. Rerberg művészképzőben tanult. 1913 és 1917 között I. Maskov rajz-

Szentpétervárott született finn szülőktől, akik a svéd nyelvű kisebbséghez tartoztak. Német nyelvű iskolába járt, ahol franciául, oroszul és angolul is megtanult. Első, Dikter című kötete
Budapesten 1910-ben nemzetközi repülőversenyt tartottak, a fiatal lány ott döntötte el, hogy pilóta lesz. Beiratkozott Wienerneustadtban a repülőiskolába, ahol Karl Illner, a híres pilóta tanítványa