Európa

Nagy Etel

A Munkás Testedző Egyesületben tornázott, majd Pozsonyban egy mozdulatművész mellett dolgozott. 1928-tól Bécsben Gertrud Kraus növendéke volt, 1930-tól Budapesten Ritter Máriától tanult, akinek később munkatársa

Baranyai Júlia

A Drávaszög első néprajzi kutatója Monyoróson született. Vörösmarton és Pécsett tanult, az egyetemet német-latin szakon Belgrádban végezte. A vörösmarti algimnáziumban tanított, tanári munkája mellett a

Maria Goeppert-Mayer

Katowiceben született, Göttingenben járt egyetemre, ahol 1930-ban doktorált. 1931-ben férjével az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Maria 1939-ig a Johns Hopkins University, 1939-től 1946-ig a Columbia

Bródy Lili

Banktisztviselőnek indult, majd a Pesti Hírlap, 1945 után a Magyar Nemzet munkatársa volt. Regényeiben szórakoztató, könnyed hangon a kortárs, általában polgári nők életét mutatta be.

Vera Menchik

Angol anyától, cseh apától Moszkvában született, 1921-től családjával Angliában élt. Gyerekkorától sakkozott, mestere a magyar Maróczy Géza volt, aki nagy jövőt jósolt neki. Igaza lett

Bátori Irén

Jászberényben született, a Zeneművészeti Főiskolán végzett ének-zene szakos tanárként. Apácanövendék volt, felszentelése előtt ismerkedett meg és kötött házasságot Zelk Zoltánnal. Pestre költözésük után kezdett írni,

Zádor Anna

1926-ban végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet szakán. Zsidó származása ellenére Hekler Antal professzor mellett dolgozott az elkövetkező 10 évben, fizetés nélkül. 1944-ben elhurcolták, egy

Liliana Lubińska

Łódźban született, tanulmányait 1923-ban a varsói egyetemen kezdte, majd egy év múlva Párizsban a Sorbonne-on biológiát és élettant tanult. Diplomája megszerzése után Louis és Marcelle

Bodil Begtrup

Dánia első női nagykövete a koppenhágai egyetemen politikatudományból diplomázott 1929-ben. Egyetemista korában lett tagja a Dansk Kvinders Nationalrad-nak (Dán nemzeti nőszövetség), 1931-ben ő volt az

Nőkért.hu

Fiora Margit

Budapesten indult pályája, majd 1928-ban Párizsba ment. Festményeket és illusztrációkat készített, elfogadták a helyi művészek. A II. világháború alatt saját eszközeivel segítette az ellenállási mozgalmat,