Ilosvay Mária
Budapesten és Bécsben tanult, Laura Hilgermann, Felicie Kashovska és Mária Budanovicz voltak a mesterei. 1937-ben a bécsi nemzetközi énekverseny megnyerése után a salzburgi opera társulatával
Budapesten és Bécsben tanult, Laura Hilgermann, Felicie Kashovska és Mária Budanovicz voltak a mesterei. 1937-ben a bécsi nemzetközi énekverseny megnyerése után a salzburgi opera társulatával
Oxfordban végzett, a háború alatt a Women’s Royal Naval Service-nél dolgozott Nápolyban, itt szerzett élményeit irta meg az Excellent Women című regényében. Kilenc regényt írt, főszereplői általában
Párizsban született és folytatta művészeti tanulmányait, majd 1938-ban az Egyesült Államokba költözött, az Art Students League-en (New York) folytatta tanulmányait. Kezdetben festett, a negyvenes években
Az első, fiatalkorúakkal hivatásosan foglalkozó jogász volt Svájcban. Egy farmon született, tanítóképzőt végzett, majd, családja ellenkezése dacára, jogot tanult Bernben. Az egyetemen került kapcsolatba a
Nagyapja, Carlos Manuel de Céspedes, “a haza atyja”, kubai nemzeti hős, apja Kuba olaszországi nagykövete, anyja olasz nemesi család leszármazottja volt. Az 1930-as évek elején
1942-ben első helyezést ért el az országos női bajnokságon, amelyet további nyolc alkalommal nyert meg. A magyar női versenyzők közül elsőként kapta meg a nemzetközi
Gyerekkorában orvosi javaslatra kezdett táncolni. Szerafina Asztafjeva tanítványa volt Londonban, Gyagilev itt látta meg táncolni és felvette az Orosz Balett társulatába az akkor csak 14 éves lányt.
1964-ben kémiai Nobel-díjat kapott a B-12 vitamin atomszerkezetének meghatározásáért. Az inzulin és a penicillin szerkezetmeghatározása is az ő nevéhez fűzódik, és hatékony módszert dolgozott ki
Ötvenszeres válogatott, hatszor volt magyar bajnok, öt egyéni világbajnoki aranyérme van, csapattal háromszor nyert Európa-bajnokságot. Testvérével, Ilonával a Fodor Testnevelő és Vívó Intézetben tanultak vívni. 1929-től a Detektív
1937-ben Párizsban csapatban világbajnoki aranyérmet nyert. Kétszeres Európa bajnok, 1934-ben Varsóban, 1935-ben Lausann-ban nyertek. A BEAC-ban kezdett sportolni, majd a Detektív Athletikai Clubban és a