Jane Campion
Az első új-zélandi rendező, aki a nemzetközi porondon is komoly rangot szerzett magának. Az egyetemen antropológiából szerzett diplomát, majd festészeti és filmes tanulmányokat folytatott. Már
Az első új-zélandi rendező, aki a nemzetközi porondon is komoly rangot szerzett magának. Az egyetemen antropológiából szerzett diplomát, majd festészeti és filmes tanulmányokat folytatott. Már
Angol, skót és maori ősök leszármazottja. Korai versei és elbeszélései iskolai magazinokban jelentek meg, Hooks and Feelers című novellájával elnyerte a Katherine Mansfield Memorial Award-ot.
A feminizmus nem indított háborúkat. Nem ölte meg az ellenfeleit, nem állított fel koncentrációs táborokat, nem okozott éhínséget, nem élt kegyetlen módszerekkel. Harcait az oktatásért,
Aranylánynak becézték a 18 éves korában Melbourne-ben nyert három olimpiai győzelme után. Világrekorddal lett első 100 méteren, győzött 200-on és a 400-as váltóban. 1956 és 1964
Az ausztrál úszólegenda volt az első sportoló, aki három egymást követő olimpián nyert aranyérmet ugyanabban a számban (100 m gyors). A nők közül először neki
Az ausztrál rádiózás női pionírjainak egyike Broken Hillben született. A középiskola elvégzése után ékszerbolti eladóként dolgozott és a helyi amatőr színjátszócsoport tagja volt. Néhány év
Az ausztrál gyarmatosítás történelmének és művészetének legelismertebb kutatója volt az első nő, aki a Melbourne-i egyetemen a Doctor of Letters címet megkapta. Szintén az első
Az első nő, akit ausztrál egyetemen professzorá neveztek ki, akit a Tudományos Akadémia tagjává és 1970-ben annak elnökévé választottak. A University of Queensland hallgatója volt,
Az ausztrál parlament első női képviselője, és az első nő, aki kormányatag volt. Perthben született, munkáscsalád lánya, szülei a Munkáspárt tagjai voltak. Munka mellett tanult
A Presbyterian Ladies’ College elvégzése után a University of Sydney hallgatója volt. Egyetemi évei alatt jelentek meg első rajzai és karikatúrái a Hermes című egyetemi lapban. 1917-től