Afrika

Anne Atai-Omoruto

Pedagógus család lánya, az indiai Jodhpur egyetemének orvoskarán végzett, posztgraduális képzésre a Makerere University School of Medicine-re járt, ahol belgyógyász szakvizsgát tett. Az egyetem oktatójaként

Maria de Lurdes Mutola

Szülővárosáról kapta becenevét, a „Maputoi express”-t. Gyerekkorában fiúcsapatokban  futballozott, 14 évesen kezdett atletizálni, a következő  évben már második volt az Afrikai játékokon.  Ő az egyik

Naval el Szadávi

1955-ben végezte el az orvosegyetemet Kairóban, és egy kisvárosban kezdett praktizálni. Már középiskolai és egyetemi évei alatt is publikált, elbeszélések és regények mellett szociális és

Ellen Johnson-Sirleaf

Monroviában született, a College of West Africa elvégzése után az Egyesült Államokban folytattta tanulmányait. Közgazdaságtanból a Colorado egyetemen, államigazgatásból a Harvardon szerzett diplomát. 1979-től két évig a Pénzügyminsztériumban dolgozott, egy katonai

Funmilayo Ransome-Kuti

1900. október 25-én született Abeokutéban. Szülei tanárok, a kislány a helyi Abeokuta Girls Grammar School-ban tanul, majd 1919-től Angliában, Manchesterben jár egyetemre. 1923-ban tér haza,