Filmkritika kicsit másképp – írtam lassan 3 éve ugyanitt – formailag erre a címre hajaz mai bejegyzésem címe, s némileg a tartalma is.
Érdekes és említésre méltó előadást hallottam a mai napon az Európai Unióról a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, melyet egy vélhetően kereszténydemokrata elkötelezettségű ötgyermekes férfi előadó prezentált a mintegy 120 nőből és 10 férfiból álló közönségnek.
Az előadó a szünetben elbeszélgetett néhány résztvevővel, akik közül az egyik családjában három Neptun-kódos (felsőoktatásban részt vevő) családtag is van – és mily öröm, hogy ennyi sokgyermekes család van, legyen is minél több, minél több Neptun-kóddal – volt a szünet utáni jelszó.
Hatgyermekes családunkban jelenleg két Neptun-kódos van : hatodéves medika lányom és én. Remélem, hogy jövőre is ketten leszünk, immár az elsőéves műegyetemista lányommal. A többiek meg előttünk – utánunk, ki mikor volt/van soron.
Erről ennyit, a nőkérdésről meg kicsit többet – márcsak azért is, mivel az előadónak az elmondottak szerint az öt között több leánygyermeke is van – nem árt hát, ha a kérdést megvizsgáljuk kicsit a másik nézőpontja szerint is, ld. „Holt költők társasága”.
Férfi kutatók, tudósok, alapítók sorának név szerinti említése után az EU-ról szóló elmélkedésbe legelőször az ún. „üvegplafon” említésével, névtelenül és súlytalanul evezett be a hallgatóság 90 %-át alkotó női nem. A nők név szerint a későbbiekben sem jöttek soha szóba – de hát az átlag magyar faluk utcalistáján sem találunk nőt, természetesen.
Miután tisztáztuk, mi is az üvegplafon, az előadás eképp folytatódott:
„Az EU a nők alulreprezentáltságát kvótatörvényekkel igyekszik kompenzálni. Kérdés, hogy érdemes-e valakit olyan helyre invitálni, ahová nem készült…illetve alkalmas-e családanyák számára egy olyan hely, ahol este 8 órakor kezdődnek az ülések.”
Körülnéztem a teremben : csupa bólogató nőtárs …
Pedig ha meggondoljuk, ez a kétoldali megtámogatás nem független érvrendszer – hiszen épp a másodjára felhozott ellenérv okozza az elsőt : ha mesterségesen olyan feltételeket és körülményeket teremtünk a politikának, ami a hagyományos nőképpel ellentétes, akkor előre kiszámíthatóan kevesen tudnak és akarnak majd oda igyekezni a nők közül, ugye.
Az a „mellékkörülmény” pedig, hogy korántsem minden nő aktív családanya, fel sem merül – holott pár tíz, de akár pár száz, sőt néhány ezer alkalmas magyar női képviselőt is bőven találnánk a többmilliós, most-éppen-nem-aktív-családanya-de-nő halmazból. Márha valóban a megoldás volna a cél – és nem a kifogások keresése:(
Mert persze, ha igazán akarnánk, megfordítható is lehetne a gondolat :
Ha több nő, köztük akár kisgyermekes anyák is volnának a parlamentben, akkor majd nem kezdődhetnének este 8-kor az ülések. Illetve ha Mo-on a családos férfiak is komolyan gondolnák a saját apai státuszukat, és szervesen részt vennének a családjuk hétköznapjaiban, az ülések úgyszintén nem kezdődhetnének este 8-kor…
Folytatva a kizáró sort : ha nem éjszaka, ha nem fehér asztal mellett, ha nem vadászatokon, dorbézolásokon, sőt egyenesen kuplerájokban (ahogy az Ausztráliában és egy-két nyugat-európai államban már szokássá vált), tehát kizárólag férfiigényekhez és -lehetőségekhez szabott közegben születnének az életünket befolyásoló politikai döntések, akkor még az is lehet, hogy mindannyian egy élhetőbb világban élnénk ?
Mindezekről nem esett említés. Megjelent viszont a nők megítélése ismét akkor, amikor a keresztény és az iszlám kultúrkör összehasonlításáról volt szó, ez röviden így hangzott :
„Az iszlám állítólag túl szigorú a nőkhöz, pl. „lefüggönyözi ” őket. Biztos, hogy rosszul teszik?
Mert nézzük meg, Európa mit tesz : lemeztelenítve reklámnak használja a nőket, tárgyat csinál belőlük.
Ilyet az iszlám nem tesz a saját asszonyaival. Igény persze náluk is van erre, de ahhoz nyugati nőket hoznak be inkább, a sajátjukat pedig tisztelik.”
Paff. Az előadó ezzel az antagonisztikus ellentét zsákutcájába terelte be az ezúttal is gyanútlanul bólogató női hallgatóságot – mintha legalábbis nem lehetne mindkettőt egyszerre elítélni !
Az iszlám nőket sújtó szankcióinak csak egy szűk szelete a példaként említett – már ránézésre is börtönnek tetsző – fátyol, burka, talpig fekete lepel, stb. Sokkal súlyosabb oldalai : a megerőszakolt, a házasságtörő nőkkel való bánásmód, az iskoláslányok terrorizálása, a gyermeklányok felnőtt férfiakhoz való hozzáadása, majd sorozatos szülésre kényszerítése, a női nemet egyoldalúan sértő rengeteg embertelenség azt mutatja, hogy az iszlám célja távolról sem a nők védelme és a közszemérem erősítése – hanem az egyik nem erőszakos és totális emberi jogfosztása !
Mind az iszlám, mind a nyugati kultúra haszonjószágként kezeli a női embert : a javakhoz való aránytalan hozzáférés bevált módja a nő megfélemlítése, terrorizálása, erőszakos felügyelete, életkereteinek beszűkítése, az általa termelhető javak elkobzása, testének tárgyként, szülőgépként, háztartási robotként, szexrabszolgaként való használata, adása-vétele, prostituálása – sok esetben pedig e válogatott emberi megaláztatások együttese.
És egyik kultúrkörnek sem előnye a másik gyarlósága !
Arra pedig még büszkének is lenni és példaértékűként hivatkozni, hogy az iszlám vallású férfi kordában tartja a saját népe női embereit, viszont szégyenszemre önmagán uralkodni nem tud és nem is akar – ezért nyugatról importál magának szexrabszolgát – hát ez tényleg a képmutatás csúcsa. Minden ilyen felfogás mögött az elemi erkölcsi szabály lábbal tiprása áll : „Ne tedd mással, amit magadnak nem kívánsz.”
Ilyen egyszerű ez – nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy ezt a minimális erkölcsi mércét betartsuk és betarttassuk. És innen nézve azt is könnyű észrevenni, hogy mindkét kultúrkörben önzőség által sújtott, másodlagos, kihasznált ember a nő – amiben mindkét kultúrkör súlyosan vétkes.
Őszintén sajnálom, sőt inkább fájlalom, hogy a többszörös csúsztatások által ezen alap-igazságok felett magasan elsiklott az egyetemi előadás ma, 2012. szeptember 22-én. Talán majd később -vagy akkor se ?
Annyit még hozzáfűznék, hogy én, életem derekán mit keresek ezen a pedagógus szakvizsga kurzuson: többek között szeretném a korosztályomtól a gyermekvállalások miatt alaposan elmaradt béremet egy kicsit élhetőbbre tornázni – ilyen áron persze az is feljebb tornázhatja ugyanennyivel, aki sohasem maradt el vele.
Annak idején a „főállású anya” státuszt a maihoz hasonlóan, túlnyomóan férfi törvénykezők alkották és fogalmazták így meg. Ezért túl a nevetséges alapösszegen (kb. a minimálbér harmada), maga az elnevezés igazán megtévesztő.
A „főállás” kifejezés egészen mást jelent a magyarban, mint amit ez a kívülállók által kreált „főállású anya” státusz takar.
És sajnos ez a tévedés az igénybevevő három- és többgyermekes anyákra egész életre szóló negatív következményekkel jár…
Valójában az egész egy nagy becsapás – hisz csak nevében „állás” ez – ténylegesen viszont csak egy segély, amitől mindössze a hangzatos elnevezést nem sajnálták – de túl az alacsony összegen, kispórolták mögüle azokat a társadalombiztosítási befizetéseket is, amitől egy munkakör valóban állás lesz, az évek beszámításával !
Ezért ha a többszörös anyaság helyett huszonévesen az egyetemi diplomámmal mondjuk egy közintézmény takarítójának állok be 12 évre, akkor az ötszörös bért jelentett volna nekem egymagamnak, plusz egy valódi státuszt – amivel a pályára való visszatérés után most ugyanezért a tanári munkámért havonta kb. negyvenezer Ft-tal többet kapnék – évtizede és még évtizedeken át – nem kis különbség ez !
Az anyasággal töltött évek életfogytiglani büntetésként hatnak vissza : egyszerűen kiesnek, emiatt
a főállású anyaságból a munkába visszatérő sokgyerekes anyák életük végéig ugyanazt a munkát jóval olcsóbban végzik – és a végén „grátiszként” az általuk felnevelt adófizetők béréből is kevesebb nyugdíjat fognak kapni, mint a velük egyidős férfiak, meg a gyermektelen és 1-2 gyermekes nők !
Számításaim szerint a gyermekneveléshez nagyvonalúan adott éhbér mintegy hússzorosát fizettetik vissza ily módon az anyákkal – ami durvább, mint a legelvetemültebb kamatos kamattal járó banki hitel !
Szégyen, hogy a női életpálya, az emberalkotó anyaság ilyen igaztalanságokkal van nálunk övezve és honorálva – ezt látva és megtapasztalva nem csoda, ha elfogyunk.
Túl az egyéni életérzésemen – hogy egyszerűen jobban érezném magam egy olyan hazában, ahol a nemem képviselve van, és a nők szakmai kompetenciája elismert és megbecsült – az elmondott igaztalanságok miatt sem mindegy, hogy a nők ott vannak-e ténylegesen, számarányuknak megfelelően, de legalább a kritikus tömegben (33%) a törvénykezésben.
Mert, hogy maradjunk a keresztény kultúrkörhöz kötődő közmondásainknál, látjuk, sőt bőrünkön, fizetésünkön, nyugdíjunkon
tapasztaljuk, hogy bizony : „Minden szentnek maga felé hajlik a keze”.
