Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A szakszervezet aktív tagjaként kezdett foglalkozni a munkásnők helyzetével. Részt vett a Women’s Co-operative Guild által szervezett oktatásban, ahol politikai képzést is kapott. Autodidakta módon orvoslást is tanult, hogy segíthessen kolléganőin, akik többsége nem engedhette meg magának az egészségügyi ellátást.
1892-ben az Independent Labour Party tagja lett. 1900-ban csatlakozott a North of England Society for Women’s Suffrage egyesülethez (amely 1897 előtt, majd 1911-től újra Manchaster Society for Women’s Suffrage néven működött). 1901-ben ő lett a Független Munkáspárt első női képviselője, amikor szegénytörvény-gondnokká választották. A Munkáspárt 1905-ben tartott konferenciáján tartott beszédében sürgette a párt vezetőségét, hogy támogassák a nők szavazati jogát. A nőjogok érdekében tartott szenvedélyes hangú beszédeivel országszerte komoly hírnévre tett szert. 1906-ban része volt a Nelson and District Suffrage Society megalakításában. Az első világháború idején létrehozta Nelson első terhesgondozó központját. 1910-ben beválasztották a négytagú küldöttségbe, akiket az akkori miniszterelnök, Asquith fogadott a nők szavazati joga ügyében. Később beválasztották a városi tanácsba, majd bíró lett.
Békepárti volt, 1917-ben többezer nőt mozgósított Nelsonban egy háborúellenes felvonulásra. Időskoráig folytatta munkáját a város magisztrátusában. A harmincas években antifasiszta tevékenységet fejtett ki.
