Nők

Kovacsev Friderika

Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán végzett 1922-ben, többek között Deák Ébner Lajos, Glatz Oszkár, Réti István és Csók István voltak a mesterei. A főiskola

G. Beke Margit

Gödöllőn született, 1899 és 1907 között a Veres Pálné Beniczky Hermin által alapított felsőbb lányiskolába járt, itt érettségizett. Nyolc nyelvet beszélt, a skandináv írók talán

Victoria Ocampo

Dél-Amerika egyik legrégibb és leggazdagabb családjába született. 22 éves korában férjhez ment, majd néhány év múlva, nem törődve a vallásos tradíciókkal, elhagyta a férjét. Sur

Elsa Schiaparelli

Jómódú olasz családba született, fiatalon rövid ideig az Egyesült Államokban dolgozott tolmácsként, majd az 1920-as években Párizsba költözött. Divatszalont indított, amely néhány év alatt hihetetlen

Moa Martinson

Gyári munkásnő törvénytelen lánya, az elemi iskola után, tizenhárom éves korától ő is munkába állt. 20 éves korában férjhez ment egy cementgyári munkáshoz, öt gyereket

AntoniaMercé (La Argentina)

Korának egyik legjelentősebb táncosa, a spanyol tánc újraélesztője a színpadon. Buenos Airesben születt, spanyol gyökerekkel, szülei is táncosok voltak. 4 éves korától tanult balettezni, 9

Klima Ilona

…majd maga is öngyilkos lett. Klima Ilona és Juhász Gyula fiatalkori barátok voltak, a költő rajongott érte, és valószínűleg neki írta Strófák c. költeményét: „Ó,

Käte Frankenthal

1889 . január 30-án született Kielben, 1914-ben szerezte meg diplomáját a Christian-Albrechts-Universität hallgatójaként. Berlinben a Rudolf Virchow kórházban kapott állást. A háború alatt balkáni hadikórházakban

Lehel Mária

A posztimpresszionizmus egyik jelentős képviselője 1906 és 1914 között Nagybányán, későb Párizsban tanult. 1911-ben a Nyolcak kiállításának egyik résztvevője volt. 1924-ben Párizsba költözött, de többször

Clara Campoamor

Munkáscsaládból származott, munka mellett végezte el a madridi jogi egyetemet 1924-ben. Ügyvédi munkája mellett szociális problémák és a nőkérdés foglalkoztatta, alapítója volt az Asociación Femenina Universitaria egyesületnek.