Peggy Langley
Peggy van Lier Dél-Afrikában született belga apától és dél-afrikai anyától. A család az 1920-as években költözött Belgiumba. Az ország német megszállásakor Peggy csatlakozott az ellenállási
Peggy van Lier Dél-Afrikában született belga apától és dél-afrikai anyától. A család az 1920-as években költözött Belgiumba. Az ország német megszállásakor Peggy csatlakozott az ellenállási
A budapesti Zeneakadémia hallgatója volt, 1935-ben művészi, 1937-ben tanári oklevelet szerzett. Diákévei alatt tanítványokat vállalt és első koncertjét is megtartotta, 1935-ben döntős volt a bécsi
Az első nő, akit beválasztottak az amerikai Atomenergia bizottságba (Atomic Energy Commission), és 1973-ban annak elnöke is lett. Doktori dolgozatát a Stanford egyetemen készítette, majd
Bécsi iparmágnás családjában széleskörű, modern nevelést kapott, fiatalon jelentek meg első írásai. 1938-ban férjhez ment egy dán diplomatához, több évet töltöttek Stockholmban, Párizsban és Londonban.
Barcelonában született, anyja guatemalai zongoraművész, apja argentin diplomata volt. Olaszországban végezte az egyetemet, történelmet, irodalmat tanult. 1940-ben házasságot kötött a guatemalai baloldali politikus Alfonso Solórzanoval
83 éves volt, amikor első verseskötete, az Ants on the Melon megjelent. Montclairben nőtt fel, a Mount Holyoke College-ban diplomázott, doktori értekezését a Radcliffe College-ban
Budapesten és Bécsben tanult, Laura Hilgermann, Felicie Kashovska és Mária Budanovicz voltak a mesterei. 1937-ben a bécsi nemzetközi énekverseny megnyerése után a salzburgi opera társulatával
Oxfordban végzett, a háború alatt a Women’s Royal Naval Service-nél dolgozott Nápolyban, itt szerzett élményeit irta meg az Excellent Women című regényében. Kilenc regényt írt, főszereplői általában
Párizsban született és folytatta művészeti tanulmányait, majd 1938-ban az Egyesült Államokba költözött, az Art Students League-en (New York) folytatta tanulmányait. Kezdetben festett, a negyvenes években
Az első, fiatalkorúakkal hivatásosan foglalkozó jogász volt Svájcban. Egy farmon született, tanítóképzőt végzett, majd, családja ellenkezése dacára, jogot tanult Bernben. Az egyetemen került kapcsolatba a