Nem azon vitatkozunk, hogy helyeseljük-e, ha apák, férjek, fiak ütik-verik, megalázzák, bezárják, kizárják, megerőszakolják, kikötözik, el- és kölcsönadják gyereküket, feleségüket, szüleiket. Egyetlen épeszű ember nem állítja (nyilvánosan), hogy normális vagy egyenesen erkölcsös dolognak tarthatjuk nők és gyermekek gazdasági és személyes alávetettségbe taszítását, munka- és életerejük kizsákmányolását. Csak arról vitatkozunk, hogy van-e ehhez nekünk mint társadalomnak közünk, érdemes-e, illetve lehet-e egyáltalán az ilyesmibe beavatkozni kívülről, a jogi és társadalmi intézményrendszer oldaláról. Nem arról vitatkozunk, kell-e segíteni a bajbajutottakon; persze hogy kell. Csupán azon vitatkozunk, hogy a bajbajutottak bűncselekmény miatt kerültek ebbe a helyzetbe, vagy csak azért, mert az élet általában ilyen, és ők, pechükre, egy kicsit kevésbé szerencsés családba csöppentek.