reprodukciós jogok

1553 magyar állampolgár tiltakozó levele országgyűlési képviselőkhöz az abortusz szigorítása ellen – 1973. augusztus

1973-ban Magyarországon aktivisták egy csoportja aláírásokat gyűjtött a tervezett abortusz-szigorítás ellen. A petíciót az akkori értelmiség és művészvilág színe-java aláírta. Az aktivisták végül 1553 aláírást adtak át az Országgyűlés akkori elnökének, általuk megfogalmazott alternatív népesedéspolitikai szakmai javaslatokkal együtt. Megtorlásul több aktivistát és aláírót eljárás alá vontak, egyiküket pl. örökre kitiltották az ország összes egyeteméről. Ez volt az államszocialista időszak egyetlen ismert feminista akciója. Az alábbiakban a petíció szövegét közöljük.

Negyven évvel ezelőtt született az első lombikbébi

1978. július 25-én késő este a Manchesterhez közeli angol városban, Oldhamban kamerák kereszttüzében, a sajtó érdeklődése mellett császármetszéssel világra jött egy Louise Brown nevű kislány. Az esemény azért számított ennyire különlegesnek, mert ő volt az első, üvegedényben, külső megtermékenyítési eljárással fogant gyerek, azaz lombikbébi.

Miért csak a jómódúak kiváltsága a családtervezés?

A világ nagyobb részén az anyaság inkább pokol, mint öröm. A valódi anyai (és apai) örömök, a tervezett gyermekáldás és az emberi módon történő felnevelés lehetősége csak a kisebbségben lévő kiváltságosoknak adatik meg. 2007 óta szeptember 26. a fogamzásgátlás világnapja.