Feministáknak emelnek szobrot a Central Parkban
A köztereken jóval több férfiról szokás megemlékeznik, mint nőről. Ezen – a bronzplafonon – készülnek változtatni Amerikában és Magyarországon is.
A köztereken jóval több férfiról szokás megemlékeznik, mint nőről. Ezen – a bronzplafonon – készülnek változtatni Amerikában és Magyarországon is.
Lovas Ildikó A kis kavics című regényének fülszövege egy filmszerűen pergő, igazi krimit ígér, az olvasó pedig nem csalódik, mikor végigolvassa a könyvet, hiszen az végig fenntartja érdeklődését. Története két síkon játszódik, az egyik egy negyvenéves történelem szakos tanárnőnek az útkeresése, aki úgy érzi, hogy determinálja őt a neve: „Amikor az egyetemre iratkozás feladatait intéztem, (…) megkérdezte tőlem, (…) hogy én magam is olyan vagyok-e, mint az a náci kurva, akinek a nevét viselem.” Kozma Léni története így kapcsolódik a másik síkhoz, ami Leni Riefenstahl német rendezőnő, táncosnő, a náci filmes személye.
Kosáryné Réz Lola (Réz Elenonóra) neve számomra az Elfújta a szél (és egy másik gyerekkori kedvenc- Kathleen Winsor: Amber c. regényének) fordítójaként csengett ismerősen, de
Régóta rágódom a problémán, hogy nincsen a magyar piacon egyetlen olyan újság sem, mely felnőtt, intelligens, kulturált nőket szólít meg. A napilapokban és a gazdasági
A szlogenünk, mint ahogy mindenki láthatja: „Minden, amire egy nőnek valóban szüksége van.” Ennek az a története, hogy 2003 májusa körül minden reggel egy olyan
Kertész egy emancipált, olvasott, polgári származásából tudatosan kiszakadt munkáslányt tesz meg könyve női hősévé, szavait többnyire szenvedély, izgatottság vagy düh járja át, felkavaró, megkérdőjelező, anarchista, olykor egészen közönségesen mocskos szájú. Szeretnivaló. Makra fülig szerelmes is lesz belé, Vali természetességébe, önálló gondolkodásába (ámbár tagadhatatlan, hogy itt-ott a kor szólamait halljuk vissza tőle), összekuszálja a korábban kialakított, biztonságos sztereotípiáit.
Csongrád megye kortárs fotóművészete címmel idén már nyolcadik alkalommal nyílt kiállítás Szegeden. A tárlatot 2009. június 17. és július 9. között lehetett megtekinteni a Megyeháza aulájában. A felhívásban sem életkori vagy foglalkozási, sem tematikai megkötés nem szerepelt, így viszonylag szép számmal pályáztak: 49 fotós összesen 415 fényképpel jelentkezett. A pályázók közül a legtöbben eredménnyel is jártak: a zsűri 119 fotót javasolt kiállításra 35 alkotótól, így a tárlat valóban sokszínű volt. Legalábbis az alkotókat tekintve. – Lakatos Lilla írása