Az első értelmiségi nők szinte kötelességüknek érezték, hogy elődeik teljesítményét megóvják a feledéstől. Egyben mintát, követésre méltó példát is találtak kutatásuk tárgyában. Magas képzettségükkel a közjót kívánták szolgálni.
A forradalom és szabadságharc másfél éve olykor embert próbáló feladatokat rótt a magyar nemzetre. Férfiakra és nőkre egyaránt. A nők véleményéről, cselekvési lehetőségeiről és tetteiről azonban – néhány szereplő félig-meddig ismert életrajzán kívül – nem sokat tudunk.
1848/49-ben szépszámmal akadtak olyanok, akik nem a hagyományos női, hazafias feladatokat akarták ellátni (sebesültek ápolása, főzés a katonákra), hanem harcolni akartak. A rendkívüli körülmények a nőknek nagyobb mozgásteret adtak, „női szerepükből” való kilépést engedélyeztek. Sokukról csak a sebesülésekor, véletlenül derült ki női mivolta.
